Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)
Az ellenforradalom hatalomra jutása, az ellenforradalmi rendszer megszilárdulása (1919—1929)
1923-ban bányai mellékhelyiségeket, műhelyeket alakítottak át tantermekké. Végül 1929-ben épült meg a 4 tantermes középiskola, de kultúrházzal, könyvtárral Salgótarján még ekkor sem rendelkezett. 52 A kormány társadalmi bázisának kiszélesítése érdekében megkísérelte a kormánypártot tömegpárttá kiépíteni. Ez azonban nem járt igazi sikerrel. A Nógrád megyében is működő egységes párti szervezetek viszonylag laza szervezeti életet éltek. Községre bontott programmal, tervvel nem rendelkeztek. A párt Nógrád megyei létszáma sem ismeretes. Ugyanakkor a pártnak volt megyei vezérkara és községenként is pártmegbízottja. Az elnök gróf A1mássy Imre 4500 holdas földbirtokos volt. A párt helyi vezetői az iparvidéken, a bányavezetők, főmérnökök, községekben pedig a földbirtokosok, főjegyzők, iskolaigazgatók voltak. Párt jellegű tevékenységet azonban inkább csak a választások idején folytattak. Részt vettek a választások szervezeti előkészítésében, a kortesmunkában. A választások eredményeit a párt különböző tisztségviselői anyagiakkal együttjáró funkciók, illetőleg állások megszerzésére igyekeztek kihasználni. A lakosság különböző rétegeinek politikai befolyásolásában és összefogásában a pártoknál is nagyobb szerepet szántak az egész lakosságot átfogó társadalmi szervezetek, egyesületek hálózatának kiépítésére. Ezek az egyesületek soviniszta, irredenta, revíziós, militarista, szovjet- és kommunistaellenes, valamint vallásos propagandát fejtettek ki. Nógrád megyében a két világháború között növekvő ütemben fejlődő egyesületi hálózatra utal, hogy 1932-ben már 330 különböző egyesületet tartottak nyilván. 53 ^A társadalmi szervezetek közül ki kell emelnünk a 28 „hazafias" és két .,bajtársi"-nak feltüntetett egyesület tevékenységét a megyében. Többségük az Ébredő Magyarok Egyesületéhez tartozott, melynek országos vidéki főosztálya már 1923-ban felhívással fordult a vármegyei képviselőkhöz. Ebben kérték a lakosságot, hogy szolgálják „a keresztény államrendet, a keresztény nemzeti irányzatot, nemzetünk keresztény valláserkölcsi és szociális megújhodását". 5 ' 1 Az ÉME-szervezetek sportosztályai, a „Sasok" a fiatalságot próbálták beszervezni. Fő céljuk azonban valójában nem a fiatalok sportolási lehetőségeinek biztosítása volt, hanem a munkásmozgalom elleni fölhasználásuk. Több bányatelepen a fiatalokat az SZDP választási gyűlései és egyéb rendezvényei megzavarására, s a munkásmozgalom vezetőinek hatósági kézre való adására használták fel. A frontharcos helyi csoportok, polgári lövészegyesületek 1923-tól kezdve épültek ki. Ezek már kifejezetten a revíziós politika eszközei voltak. Tagjaik nemzeti és egyházi ünnepeken gyűléseken és körmeneteken, valamint az iskolai ünnepségeken egyenruhában jelentek meg. A rendszer urai külön gondot fordítottak a vitézi szék tagjainak anyagi támogatására és erkölcsi megbecsülésére. Már 1922-ben feltérképezték a világháborúban nagy ezüst vitézségi érmet szerzett volt tiszteket, tiszthelyetteseket és „vitéz"-zé avatták őket. Külön elbírálás alá estek azok, akik a „kommunizmus" alatt is tanúbizonyságot tettek tettrekészségükről. A vitézi cím birtokosai külön kaszttá váltak a társadalomban. A Nagyatádi-féle földreform idején a legjobb földeket
