Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)

Az ellenállási mozgalom kibontakozása és a megye felszabadítása

is sokat járt Salgótarjánban, Baglyasalján, Zagyvapálfalván és Máitranovákon. Terjesztette a röplapokat, magyarázta a feladatokat. A háború utolsó évében azonban már nem tudta elhagyni a lakását. A sok kínzás megviselte és legyengítette szervezetét. Lakásáról 1944. november 3-án éjjel betegen elhurcolták és megkínozták a nyilasok. December 8-án a kiváló harcos örökre lehunyta a szemét.

79 Tevékenyen segítette a partizánokat a Karancs völgyében Tőzsér Pál vadőr, .aki a Karancs minden zegét-zugát ismerve hordta nekik az élelmet és sokszor az üzenetet is. Á partizáncsoport ereje egyre nőtt, mert a környékbeli falvakból és a frontról mind több szökött katona csatlakozott hozzá. Így egy Kerényi nevű hadnagy tíz főből álló csoportját vezette át a partizánokhoz. E csoport is beilleszkedett a partizánéletbe és becsülettel teljesítette kötelességét. A nagy létszám és a feladat megkövetelte a csoport egységgé formálását. Az egységgé való alakulásról a harcállásponton 1944. december 20-án készített „D—2-es számú Napiparancs" rendelkezett, amely ezzel együtt a vezetőtörzs névsorát és a fegyelemre vonatkozó legfontosabb kérdéseket is rögzítette80 Mindenekelőtt kimondta, hogy „tekintettel feladatunk tömegmunka jellegére, a lakossággal máris fennálló széles körű kapcsolatainkra, fegyveres erőnk növekedésére és más partizáncsoportok hozzánk való csatlakozására, a mai napon egységgé alakultunk". Lehetővé vált, hogy a törzs a legképzettebb partizánokból álljon, melyben a következők foglaltak helyet: Nógrádi Sándor alezredes egységparancsnok; Tömpe András százados, egységpolitikai biztos; Lapsov Jenő százados, törzsparancsnok; Molnár I. százados, GH főnök; Sandovál Jósé százados, a műszaki osztag főnöke; Rachmanov Szergej főhadnagy, felderítőparancsnok és Bandur Gyula az egységparancsnok segítője. Az I. század parancsnoka Rubcov Fedor zászlós, helyettese Benyus János, a II. század parancsnoka Hatvani Vince hadnagy, helyettese pedig Bodnár László lett. A felderítőparancsnok helyettese Pap Béla zászlós és Vecsera Pál zászlós voltak. A nagy létszámú csoport jobb megszervezése növelte a partizánalakulatok ütőképességét és lehetővé tette nagyobb feladatok kitűzését. Így született meg Salgótarján felszabadításának a terve. Ez a vállalkozás mindenekelőtt alapos felderítést és különleges előkészítést követelt. A vezetők és beosztottak szinte éjjel-nappal talpon voltak. Járták a falvakat, tanyákat és a megye városait, elsősorban Salgótarjánt és Losoncot. A Losoncra menő partizánok azt a feladatot kapták, hogy vegyék fel a kapcsolatot a nemzeti bizottsággal és az illegális függetlenségi szervezettel. Kérjenek elsősorban élelmet és ruhát. A csendőrség azonban megtudta, hogy a partizánok a Karancsból bejárnak Losoncra, és ezért a hatóságok délután 6-tól reggel 6-ig kijárási tilalmat rendeltek el. A járőröket pedig felhatalmazták arra, hogy minden felszólítás nélkül lőhetnek azokra, akik megszegik e rendelkezést. A nehéz körülmények ellenére a nemzeti bizottságot sikerült felkeresni, s az a kérelmet gyorsan teljesítette. Élelemmel és ruhával megrakott lovaskocsit in-