Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)

Az ellenállási mozgalom kibontakozása és a megye felszabadítása

megakadályozzák. Egyes katonai parancsnokok olyan rendelkezéseket adnak ki, amellyel az egész hadiüzemi szervezést majdnem nevetségessé tették. Az egyik pl. napiparancsban megengedte, hogy a munkások egymást »Jószerencsét-< köszöntéssel üdvözölhessék. Egy másik elrendelte, hogy a hadiüzem területére rovarokat és legyeket nem szabad bevinni. Egy harmadik pedig megtiltotta, hogy a munkások pihenő idő alatt egymással beszélgessenek."

10 Teleki Horthyhoz küldött jelentésében persze nem a dolgozók sajnálata miatt írt a szélsőséges esetekről, hanem azért, hogy finomabb eszközökkel tartsák kézben a gyárak, üzemek dolgozóit. Azért ítélte el a primitív, szélsőséges intézkedéseket, mert azok nevetségessé teszik a hadiüzemek katonai parancsnoki intézményét és hátráltatják a haditermelést. Ügy ítélte meg, hogy a fentebb említett intézkedések nemcsak a hadiüzemi parancsnokokat, hanem magát a kormányt is kompromittálják. A megye üzemeiben tevékenykedő katonai parancsnokokat a dolgozók általános gyűlölete kísérte. Bennük látták a kegyetlenség, az embertelenség és az elnyomás megtestesülését. A hadiüzemek élén álló katonai parancsnokok fő feladata a szervezkedés megakadályozása és a termelés biztosítása volt, továbbá a sztrájkolok, szabotálok és szervezkedők átadása a hadbíróságnak. A gyanús személyeket állandóan megfigyelés alatt tartották. A munkások azonban a szoros ellenőrzés ellenére is megtalálták a módját, hogy ellenállást fejtsenek ki. A nógrádi emberekhez minden nehézség dacára eljutott az illegális kommunista párt hangja és felhívásai. A megyében, elsősorban a munkások körében nőtt a kommunista párt politikája iránti érdeklődés. Ezt nagymértékben elősegítette, hogy saját bőrükön érezték a szovjetellenes háború terheit, a hatóságok brutalitását. A munkások azonban nem nézték tétlenül a visszaéléseket és a terrort, hanem növekvő számban és egyre élesebb hangon emelték fel tiltakozó szavukat. A munkásság aktivizálódására válaszul a hatósági terror fokozódott a megye területén. A salgótarjáni rendőrkapitányság vezetője azt jelentette a Belügyminisztériumba, hogy „a munkásság körében tapasztalt szélsőséges agitáció miatt.. . őrizetbe vettem hat egyént, akiket.., a katonai bíróságnak fogok átadni".

11 Maga a rendőrségi jelentés is elismerte, hogy a munkásság körében rengeteg a panasz, mert „valóságos hajsza folyik a több termelés érdekében". Ugyanakkor az üzemek dolgozói a rossz ellátás és a nagy drágaság következtében rendkívül súlyos helyzetbe kerültek. A megye vezetőit azonban ez mitsem érdekelte, s tovább folytatták a kormány politikájának minden áron való érvényre juttatását. A dolgozók jogos panaszait senki nem orvosolta. A sokgyermekes, nehéz sorban élő, nyomorgó bányászok, bányászözvegyek segély iránti kérelmeit a bányaigazgatóság vagy elutasította, vagy csak részben elégítette ki. Pl. a tizenkét gyermekes kisterenyei Soós László támogatásért a bányaigazgatósághoz fordult kérelemmel, de semmit sem kapott. A karancslapujtői özv. Bolyós Sándorné ötgyermekes családanya is segélyt kért a bányaigazgatóságtól, mivel férje a bányában szerzett betegsége következtében meghalt. Kérelmét azzal támasztotta alá, hogy hatodmagával 17 pengő