Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)
A második világháború évei (1939—1944)
Az Érsekvadkerten kialakult helyzetet az is magyarázza, hogy a község lakosai közül sokan Budapesten dolgoztak, különösen az építőiparban, ahol elég erős volt a nyilasok befolyása. A nyilaspárt vezetői a megye egész területén túlnyomórészt kisiparosokból és a szélsőjobbodali érzelmű tisztviselőkből kerültek ki. 3 ' 2 A nyilaspárt tagjai között azonban voltak egyszerű munkásemberek is, akik a jobb élet ígéretében reménykedve kerültek a nyilasok hálójába. A választásokat követő hónapokban, években azonban egyre többen ábrándul tak ki a nyilasok politikájából, aminek következtében a Nyilaskeresztes Párt sorai a megyében hamarosan és erőteljesen megfogyatkoztak. A megye Törvényhatósági Bizottságának összetétele 1938 után hasonló volt, mint annak előtte. A megye közigazgatását e testületen keresztül a világháború közeledtekor is 45 földbirtokos, 35 egyházi személy, 25 tőkés, 71 állami hivatalnok, 13 ügyvéd stb. irányította. Akadt köztük több gróf, báró, volt miniszter és főtanácsos. 33 Valamennyi kipróbált képviselője volt az ellenforradalmi rendszernek 34 A megyeszékhely is változatlanul Balassagyarmat volt, innen „kormányozta" a megyét bellusi Baross József dr. főispán és neográdi Horváth Sándor alispán. A MEGYE DOLGOZÓINAK KÜZDELME AZ ÉLETKÖRÜLMÉNYEK MEGJAVÍTÁSÁÉRT A VÁLASZTÁSOK UTÁN Alig ért véget a választási harc, a kormány a háborúra való felkészülés egyik lépéseként újabb támadást intézett a munkások maradék jogai ellen. A belügyminiszter 1939. márciusi rendeletével intézkedett a szakszervezetek működésének a felülvizsgálásáról. Ennek,révén akarta a kormányzat „megtisztítani" a mozgalmat, a meg nem alkuvó harcos, baloldali elemektől és kizárni a lehetőségét újabb munkástiltakozásoknak, sztrájkoknak, amelyeket a háborús készülődés idején még a korábbinál is veszélyesebbnek tartott a rendszer szempontjából. 35 A szakszervezeti mozgalommal és az esetleges sztrájkharcokkai szemben foganatosított intézkedések ellenére a zagyvapálfalvi Frigyes-akna dolgozói 1939. június 6-án — béremelést követelve — abbahagyták a munkát. A sztrájkoló munkások benyújtották követeléseiket a bányaigazgatóságnak, amely azonban először hallani sem akart azok teljesítéséről. S egyfelől Mocsáry Ödönt, a salgótarjáni választókerület MÉP képviselőjét, másfelől — minden eshetőségre felkészülve — a csendőrséget kérte segítségül. Mocsáry a bányaigazgatóság és a bányászok közötti vita megoldására kölcsönös engedményeket ajánlott. A bányászoknak végül is néhány filléres bérjavítást és más szociális kedvezményt sikerült elérniük. A bányaigazgatóság a vájárbért 4,18 pengőről 4,50 pengőre emelte, és vállalta, hogy ha a bányászok felveszik a munkát, nem történik bántódásuk azoknak, akik a sztrájkban részt vettek. Megígérték a kiszabott bírságok elengedését is. Ennek alapján a bányászok felvették a munkát. De a bányaigazgatóság csak részben tartotta be ígéretét. 36