Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)
Az ellenforradalom hatalomra jutása, az ellenforradalmi rendszer megszilárdulása (1919—1929)
Az ellenforradalmi rendszer az ipari területeken is viszonylag rövid idő alatt szerezte vissza régi pozícióját. A Magyar Mérnökök Nemzeti S-zövétsége és a Keresztény Liga a „széndiktatúra" bevezetését követelte. A kereskedelmi miniszter felügyelete alatt először szénkormánybiztosi intézményt hoztak létre. Mivel a kérdést ez sem oldotta meg, 1920 nyarán megszervezték a katonai felügyeletet. A Szénügyek Katonai Felügyelőjének feladata volt az elégedetlen bányamunkásság megrendszabályozása. Ha valamelyik szénbánya termelési eredménye nem volt megfelelő, a szabadságok tartós megvonásával, katonai szolgálatra való behívással, internálásokkal igyekeztek megtorlást alkalmazni. 2 " Nógrád megyében az a körülmény is sürgette a „rend" helyreállítását és a termelés minden áron való biztosítását, hogy a salgótarjáni szénmedence termelése igen jelentős szerepet töltött be az ország életében. Az ország széntermelésének mintegy egyötödét a nógrádi bányászok hozták felszínre. A kormányt, a banyatulajdonosokat félelemmel töltötte el az a tény, hogy az ismételt figyelmeztetések, a statárium, a letartóztatások ellenére a munkásság ellenállt, és sokan közülük fegyvereiket sem szolgáltatták be. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. Bandholtz tábornoktól, az amerikai misszió vezetőjétől kért támogatást a csendőrség felfegyverzéséhez. A Rimamurányi—Salgótarjáni Vasmű Kt. a hadügyminiszterhez fordult segítségért. A gyár vezetője izgatottan jelentette, hogy 35 bányász összejött 26 fegyverrel a diktatúra feltámasztására, ajánlotta, hogy „óvatosnak kell lenni, mert még el van dugva legalább 1000 fegyver és 4—6 géplegyver a volt Vörös Hadsereg tagjainál". 21 A bányatelepeken a csendőrök rendszeres ellenőrzéseket tartottak. Ezek során, amint azt a Bánya és Kohómunkások Országos Szövetsége (későbbiekben MBKOSZ) egyik jelentése írja, „a bányamunkásokat bántalmazták, napirenden rendeltek el lezárásokat, felemelték a munkaidőt, Mizserfán összevertek több munkást, csupán azért, mert azok magyarázatot mertek kérni". 22 A csendőrök előszeretettel vették át a román megszálló csapatok módszereit, Salgótarján városában ők is botbüntetéssel fenyítettek. 23 Megtiltották a csoportosulást. Nem engedték meg, hogy bárki is elhagyja lakóhelyét. A belügyminisztérium 1919. novemberében bizalmas körrendeletben utasította a közigazgatási hatóságokat, hogy fokozottan ellenőrizzék a szakszervezetekét, mert ott „még most sem szűnt meg az agitáció az ún. tanácskormány érdekében". A helyi közigazgatási szervek megértették feladatukat, az ellenőrzésnek olyan módját választották, amely megbénította a szakszervezeti csoportok működését. 24 A salgótarjáni főszolgabíró „a proletáröntudat elevenen tartását célzó titkos agitációkra" való hivatkozással tiltotta be a bányamunkások szakszervezetének közgyűléseit. Párniczky alezredes, a 2. sz. katonai szénkirendeltség vezetője Baglyasalján és Homokterenyén azért nem engedélyezte a közgyűlést, mert azokat az állam érdekeivel szembenállóknak tartotta. 25 Még Peyer Károly is azt panaszolja a MBKOSZ II. országos közgyűlésén, hogy „A diktatúra bukása után a bányavezetők nagy része, nem tanúsította ugyanazt a megértést, amellyel a munkásság a bolsevizmus alatt irántuk viseltetett ... főként a salgótarjáni, ózdi és esztergomi medencében levő csopor-
