Molnár Pál – Szomszéd Imre: Nógrád megye története III. 1919–1944 (Salgótarján, 1970)

Az ellenforradalom hatalomra jutása, az ellenforradalmi rendszer megszilárdulása (1919—1929)

gélikusoké pedig valamit csökkent (9,6%ról, 9,3%-ra), az izraelitáknál szintén 0,6%-os csökkenés mutatkozott (3,3%—2,7%). A vármegye közigazgatási székhelye Balassagyarmat volt. A proletárdiktatúra után gyorsan újjászerveződő megyei közigazgatás, a törvényszék, a rendőrség és csendőrség innen irányította járási, városi szeveit. A megyeszékhely volt az ellenforradalmi politikai élet központja. Itt összpontosult a bank- és hitelélet, itt székelt a pénzügyigazgatóság. A vármegyei királyi tanfelügyelőség és népművelési bizottság innen irányította az iskolai oktatást, az iskolán kívüli „népművelést". A vármegyei kórház is Balassagyarmaton működött. A fentiek is közrejátszottak abban, hogy a kiszolgáló iparban, kereskedelemben foglalkoztatottak száma itt magasabb volt, mint Salgótarjánban. Balassagyarmat mégsem vált a vármegye gazdasági központjává. Ipara fejletlen, közlekedési útvonalai pedig korszerűtlenek voltak. A megyeszékhely csak 1923-ban emelkedett városi rangra. Lakosainak száma 1900-ban 8850, 1910-ben 10 887, 1920-ban 11 257, de 1930ban is csak 11 551 fő. Salgótarján 1922-ben vált rendezett tanácsú várossá. Lakosságának száma 1920-ban elérte a 15 213 főt, 1930-ig 16 980 főre, 1947-ig pedig 20 318-ra emelkedett. Elsősorban bánya- és gyáripara volt jelentős. Az 1861-ben fejlődésnek indult szénbányászat, az 1868-ban épített acélgyár, valamint a később létesült Palackgyár" és „Plirsch-Művek", továbbá a villamos központ jelentős mértékben hozzájárultak a település fejlődéséhez. A munkásság összlétszáma az említett üzemekben a 10 000 fő fölé emelkedett. Salgótarján — mint járási székhely — csak alsóbb szintíí, állami hivatalokkal rendelkezett, de az ipari termeléshez kapcsolódó szervezetei és társadalmi egyesületei révén mégis számottevő szerephez jutott a megye életében. A két város mellett 1920-ban a vármegye öt szolgabírói járásában 181 község volt (ebből 44 körjegyzőség, 11 önálló nagyközség, 126 kisközség). A lassú fejlődésre vall, hogy 1932-ben a határkiigazításokat is figyelembe véve csupán 14 nagyközséget és 55 körjegyzőséget tartottak nyilván. Ez bizonyos fokig Nógrád kis lélekszámú települési viszonyaiból is eredt.

1 AZ ELLENFORRADALOM HATALOMRA JUTÁSA ÉS A TŐKÉS REND VISSZAÁLLÍTÁSA Az antant imperialistái, a csehszlovák és a román intervenciósok segítségével uralomra kerülő földbirtokosok és tőkések féktelen kegyetlenséggel torolták meg a proletáríorradalmat. A terror Nógrádban is igen nagy méreteket öltött, mivel a megye és különösen a salgótarjáni iparmedence igen nagy szerepet vállalt a Tanácsköztársaság védelmében, és az iparvidék baloldali munkássága állandó veszélyt jelentett az ellenforradalmi rendszer számára. A proletárdiktatúra megdöntését követő ellenforradalom a megye keleti felében, Salgótarján környékén, a Budapesten történt hatalomátvételnél 8 nappal később, augusztus 9-én vette át az uralmat.