Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az önkényuralom évei (1849—1867)

sebben és kínos pontossággal kell ügyelni az 1848-as törvények szellemének és betűinek betartására. A magánértekezlet döntésének megfelelően december 15-én az újonnan kinevezett főispánt rendkívül hidegen és kimérten fogadták. A politikai élet tényleges indítását a január 7-re összehívandó „ősgyűlésre" tűzték ki. Az első feladatok közé tartozott a megyei bizottmány újjáválasztása. Az 1848-as bizottmány egészét újjáválasztották. A mintegy 1200 főnyi új bizottmányban a megye úri osztályának minden felnőtt tagja képviselve volt. Dörgő éljenek között választották be bizottmányi tagnak Kossuth Lajost, Deák Ferencet, Klauzál Gábort, Eötvös Józsefet, Kmetty Györgyöt, Türr Istvánt, Wetter Jánost, Klapka Györgyöt, Pulszky Ferencet, Beniczky Lajost, Horváth Mihályt stb. Elhangzott még egy olyan javaslat is, hogy a megye minden volt honvédtisztjét válasszák be a bizottmányba, melyet Fráter Pál azzal vetett el, hogy „az egész forradalmi regimentet csakugyan nem vehetjük be", A bizottmány megválasztására 1848 melletti harcos kiállás volt a jellemző. Ugyanez az elv érvényesült az új tisztikar megválasztása során is. Horváth Elek volt főispán érdemeit jegyzőkönyvileg méltatták. Az új alispán Dessewffy Ottó, másodalispán Török Sándor, főjegyző Révay Gusztáv, főügyész Farkas Károly, a kékkői szolgabíró Huszár István, a füleki Beniczky Gyula, a losonci Szakáll Elek és a szécsényi Básthy Miklós lett. Arany Jánost és a megye költő szülöttjét, Lisznyay Kálmánt tiszteletbeli főjegyzőnek hívták meg. A megyei választmányt ugyancsak kipróbált 48-asokból állították össze. A tisztikar választása során élénk vitákra került sor, a régi kortesvilág is újraéledt. A nemesi szellemet tükrözte, hogy Feiszl József azzal az indokkal lépett vissza Kuhinka Ferenccel szemben, hogy „nem akarván nem nemes létére az első hivatalkodási törvényadta jogát az egyetértés megbontására használni". Az 1861-ben megválasztott tisztikar nemesi tisztikar maradt. A tisztviselők fizetése körül kialakult vita azt is tükrözte, hogy a megye megmaradt arisztokratikus intézménynek. Többen népképviseleti (magasabb) fizetést követeltek a tisztviselők számára, de Horváth Elek, Madách Imre, Stréter Horác „arisztokratikus", vagyis nagyon csekély fizetést javasoltak. Rövid vita után az ő javaslataikat fogadták el, és a 48-as fizetések mellett döntöttek. Midőn pedig a főispán, régi szokás szerint fizetéséről lemondott, a közgyűlés zajos tetszését nyilvánította. A tisztikar összetételére nemcsak a nemesi származás, a rokonsági kapcsolatok, hanem a területi aránytalanság is jellemző. Losoncnak és vidékének a bizottmányban sok képviselője volt, ezzel szemben más vidékeket feltűnően csekély számban képviseltek és így háttérbe szorultak.

19 Az új tisztikar az első pillanattól kezdve a legkövetkezetesebben foglalt állást a jogfolytonosság kérdésében. Midőn a bizottmány megalakítása után a főispán „éljen a haza, s éljen a király" szavakkal az esküt letette, a bizottmány a következő óvást tette: „Midőn e megye közönsége nyolc százados önkormányzati jogaiba magát visszahelyezi és elidegeníthetetlen jogainak gyakorlatát számos törvények, különösen az 1848. évi törvények alapján évtizedet meghaladó alkotmányellenes országlás által nem törve, de törvényes és alkotmányos küzdelmei öntudatában átveszi erkölcsi kötelességének tartja kijelölni az ösvényt. Nemcsak 1860. október 20-án kelt császári okiratot, de minden ezen