Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)
Az önkényuralom évei (1849—1867)
A szénbányászat első időszakában nyilvánvalóvá vált, hogy a szén a drága szállítási feltételek mellett nem hasznosítható. A szállítás megoldatlansága és a drágaság miatt nem találta kielégítőnek az üzletet a Moosbrugger-cég, és eladta bányáit Preiszner József pesti szénkereskedőnek. Preiszner elsősorban a Duna Gőzhajózási Társaság számára szállíttatott, amikor azonban a társaság a nógrádi szénnél olcsóbb pécsi szén birtokába jutott, Preiszner vállalkozása is tönkrement. Ugyancsak ezért hagyott fel az üzlettel Windsteig is. Az első üzleti vállalkozások kudarca nyilvánvalóvá tette, hogy a bányakincs kiaknázása, a bányászat további fejlesztése a legszorosabban összefügg az olcsó, biztos és állandó közlekedés megteremtésével, a vasútépítéssel. A vasútépítés, az ország gazdasági vérkeringésébe történő bekapcsolódás nemcsak a nógrádi szénbányászat, de az egész felső-magyarországi ipar s a megye mezőgazdaságának is elsőrendű érdeke volt. Az első kísérletet a vasútépítésre a megye földbirtokosai tették. 1854. november 18-án a Nemzeti Múzeumban Kubinyi Ágoston földbirtokos, a Nemzeti Múzeum igazgatója hívta össze Nógrád, Borsod és Gömör megyék birtokosait az Ipoly—Sajó völgyi vasút ügyében. A politikai súlyt kapiváry Kapy Ede, Nógrád újonnan kinevezett megyefőnöke, helytartósági tanácsos, földbirtokos és kőszéntelep-tulajdonos adta. Az ülés résztvevői a vasútépítés fontosságában és előnyeiben hamar megegyeztek. Az ipolysági, gyarmati, szécsényi medencék nagybirtokosai, a losonci kereskedelem és ipar, a Fülek környéki szénbányászat és a gömöri, ózdi, Sajó völgyi vasolvasztók szempontjait érvényesítve a vasút útvonalát Szob— Ipolyság—Balasssagyarmat—Losonc—Fülek—Rimaszécs—Rozsnyó, illetve Rimaszécs—Putnok—Miskolc útvonalban határozták meg. Vállalkozási kedv volt, de hiányzott a vasútépítéshez annyira szükséges pénz. A birtokosok csak területet tudtak felajánlani a részvények ellenében. 1855-ben a bécsi kereskedelmi minisztériumtól az Ipoly—Sajó völgyi vasút előmunkálatainak megkezdésére szóló engedélyt is megkapták. 1856-ban Kazda Ferenc cs. kir. főmérnököt szerződésileg meg is bízták az előmunkálatok elvégzésével. 1857 februárjában még „őfensége Szász Koburg Gothai August herceg magas pártfogását is" megszerezték. Nem sikerült azonban az osztrák—magyar nagytőke támogatását megnyerni, illetőleg pénzt szerezni. Az 1857-ben bekövetkezett pénzügyi krízis következtében az első nógrádi vasútépítési terv teljesen leállt. 1861-ben, az alkotmányos élet megindulásakor újra megpróbálták a nógrádi birtokosok a vasútépítés ügyét a holtpontról elmozdítani. Gróf Zichy Ferenc főispán, hogy népszerűségét a nógrádi birtokosok előtt növelje, február 11-én magánértekezleten újjáalakította a Ipoly—Sajó völgyi Társaság választmányát. A választmány tagjai között nógrádi birtokosok és a megye országgyűlési követei is helyet foglaltak. Az országgyűlés feloszlatásával azonban az Ipoly—Sajó völgyi vasút ügye is végképpen megfeneklett. 55 A pénztelen nagybirtokosok által megindított vasútépítési mozgalom csődbe jutott. A balassagyarmati, szécsényi medencék birtokosainak és a megye nyugati felének a század végéig kellett várni a vasútra, s ez nagymértékben lassította is e területek fejlődését. A birtokos osztály érdekei nem számíthattak országos, sőt birodalmi érdeklődésre. A birodalmi érdeket is megmozgató szén ugyanakkor napról napra nagyobb mennyiségben halmozódott fel eladatlanul a
