Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

A Magyar Tanácsköztársaság 1919. március 21—augusztus 1.

és Vágó Béla. A salgótarjáni kommunisták egyik vezetőjével, Bozó Györggyel folytatott beszélgetés ezt a hangulatot tükrözte. Bozó a helyi vezetők véleményét tolmácsolta és „elhibázott lépésnek tartotta" a katonai visszavonulást. A munkásegységek harci készsége jelentősen csökkent: „július 2-án, amikor a munkásezred visszajött, már sokan voltak, akik nem akartak katonák lenni" — állapították meg. A megromlott politikai hangulat jele volt, hogy a munkások a tiszai frontra való vonulás szükségességét nehezen értették meg, és az arcvonalra való vonulásuk nehézkesen haladt.

201 A súlyos politikai viszonyok ellenére a balassagyarmati és salgótarjáni munkások által vezetett direktórium folytatta tevékenységét. Balassagyarmaton a vármegyeházán augusztus 2-án még vörös zászlót lobogtatott a szél. A Vörös Őrség tagjai tovább teljesítették szolgálatukat, és a direktórium vezetői a tanítók továbbképző tanfolyamának záróünnepélyére készültek. A régi vármegyei vezetők katonai erőre támaszkodva csak augusztus 8-án kaparintották kezükbe a hatalmat.

202 A tiszai front felbomlása után, augusztus 1-én visszaérkeztek Salgótarjánba a munkások vezetői, akik fegyverrel a kezükben harcoltak a proletárhaza védelméért. Azonnal találkoztak az otthon maradtakkal, és összegyűltek, hogy megbeszéljék a tennivalókat. A tanácskozáson jelen volt többek között Jilek Antal, Oczel János, Priska Dezső, Puskás Ágoston, Gólián András, Bozó György. A helyzet drámai volt, hiszen délről a román királyi csapatok, északról a csehszlovák burzsoá hadsereg megszállása fenyegette Salgótarjánt. A követendő politikáról tárgyalások kezdődtek, amelyet megakasztott, hogy augusztus 9-én Salgótarján déli peremén megjelentek a román csapatok első egységei, és még ugyanezen a napon a csehszlovák katonai alakulatok megérkeztek Salgótarján főterére.

203 A salgótarjáni direktórium kibővített ülése a megszállás következtében befejezte működését. Szecsey, a volt főszolgabíró ezen a napon körlevelet küldött a községekbe, amely a tanácsrendszer megszűnéséről, a régi közigazgatási vezetők visszahelyezéséről szólt.

204 A tanácskormány központi és megyei szerveit az ellenséges katonai túlerő megdöntötte, azonban a forradalmak és a Tanácsköztársaság gondolatát az elnyomott tömegek tudatából nem lehetett kiirtani. Ezt bizonyítják a proletárállam megdöntése utáni események is. 1919. október 23-án „Lapujtőn 35 bányász összejött 26 fegyverrel a dictatura feltámasztására".

205 Az augusztusi acélgyári hivatalos jelentés riadtan számolt be arról, hogy „ha jogilag nem is, de lényegileg egész bolsevista gazdálkodás folyik, amit megkönnyít az, hogy a jelenleg itt tartózkodó 67. ezred teljesen megfertőzött".

20(1 A december 19-i salgótarjáni községi képviselő-testületi ülésen részt vevő munkásképviselő „a munkásság nevében a köztársasági államforma fenntartását, kívánja".

207 A tanácskormányt felváltó ún. szakszervezeti kormány megalakulásának híre a megyében nem idézett elő azonnali hatalmi változást. A proletárhatalom helyi szervei csak az ellenséges katonai megszállás következtében szüntették be működésüket. Az első proletárdiktatúráért vívott hősi harcok bizonyították, hogy a dolgozó tömegek ragaszkodtak a tanácskormányhoz, s hogy a tanácshatalom valóban a nép hatalma volt. 18 Nógrád megye története 273