Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

A Magyar Tanácsköztársaság 1919. március 21—augusztus 1.

a szénmedencét védő hadosztály katonái kiszabadultak az ellenség szorításából. Dél felé a közlekedési és utánpótlási kapcsolatok helyreálltak. Változatlanul erős ellenséges nyomás nehezedett azonban az északon és északnyugaton harcoló Vörös Hadsereg egységeire. Május 20-án délután Zagyvarónánál és a Salgó magaslatánál folyt a harc. Az ellenséges erők egyes egységei eljutottak Somoskőújfaluig. Nyugaton a csehszlovák csapatok elérték a Karancskeszi—Ludány—Piliny vonalat. A Kisterenyénél tisztázódott katonai helyzet és az összeköttetések helyreállítása azonban lehetővé tette, hogy a dandárparancsnokság néhány zászlóaljat a Salgótarjántól északra húzódó frontvonalhoz csoportosítson át. Piccione május 21-i parancsában a Kisterenye, Pétervására körzetében elszenvedett vereségekért, a fő erők katonai kudarcáért Letovsky tábornokot okolta. A katonai sikertelenség korrigálására Salgótarján ellen intenzívebb támadást sürgetett. Ennek következményeként az ellenforradalmi csehszlovák egységek megközelítették a Lapujtő—Karancsalja vonalat, ismét elfoglalták Szécsényt, és Karancsságig jutottak előre. A csehszlovák intervenciós csapatok elleni katonai sikerekből jelentős részt vállaltak a munkások, a vörösőrök. A Karancsságig előrenyomuló mintegy 200 fős ellenséges osztagot Dénes József tizenkét vörösőrrel megfutamította. A 80. dandár jelentése szerint: „Május 22-én reggel felé megtámadta őket, mire a csehek pánikszerűen visszafutottak. A cseheket ezután Endrefalváig üldözte... A vörösőrség kis különítményének harcában résztvettek a ságújfalusi ifjú bányamunkások is, akiknek bátor magatartását Dénes elvtárs külön kiemel te."

175 Még ezen a napon döntő fordulat következett be a hadműveletek menetében. A hadsereg-főparancsnokság elhatározta, hogy a Szécsény és Feled közötti arcvonalon végérvényesen visszaveti az előrenyomuló ellenséges csapatokat. A feladat végrehajtásához szükséges megfelelő átcsoportosítási és erősítési munkát végrehajtották: ,,a Hadseregfőparancsnokság Salgótarján körzetéből kivonta a leharcolt, vagy nem eléggé harcképes egységeket, és a 3. hadosztályhoz a 46. dandár öt zászlóalján kívül nagyrészt teljesen új alakulatokból álló 80. dandárt osztotta. A 80. dandárnál a régi csapatok közül csupán egy salgótarjáni munkászászlóalj maradt, rajtuk kívül a Hadseregfőparancsnokság az 1. és 2. nemzetközi ezred öt zászlóalját osztotta be a dandárhoz." A nemzetközi egység katonái május 23-án érkeztek Salgótarjánba, ahol a lakosság szeretettel fogadta őket. Andrej Doskocz visszaemlékezésében így fogalmazta meg a község munkásaival való találkozást: „Forrón és szívélyesen fogadtak bennünket a salgótarjáni bányászok, tetszettek nekik dalaink, a »Solowieg« és »Jablocsko« és mások."

170 A nemzetközi egység feladata volt a Losonc irányába történő erőteljes támadás végrehajtása. A lengyel, osztrák, orosz munkásokból álló ezred hősiesen tört előre, és a Rárós-pusztai ellenséges ellenállás letörése után végrehajtotta a. kitűzött cél elfoglalását.

177 A felfrissített egység feladatául azt jelölte meg a legfelsőbb katonai vezetés, hogy a május 25-én induló ellentámadással verje vissza az ellenséges erőket. A csapatok azonban nem várták meg az adott időpontot, hanem erőteljes és folyamatos harcokban üldözték az ellenséget.

178 Május 23-án Salgótarjántól északra folyt a harc. Még ezen a napon a Vörös