Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

A Magyar Tanácsköztársaság 1919. március 21—augusztus 1.

nagyon szeretném. Ennek elsősorban morális és politikai szempontból volna fontossága." Kun Béla véleményét osztotta a kommunista hadügyi népbiztos, Szántó Béla is. Ennek hatására a hadsereg-főparancsnokság módosította eredeti elképzelését, és utasította a 6. hadosztályt, hogy a Hatvanba beérkező első zászlóalját haladéktalanul küldje tovább Salgótarjánba.

154 A községet védő katonáknak még sok nehéz órát kellett a győzelemig átélniük. Május 6-án Folkusházy dandárparancsnok magához kérette a Salgótarjánban tartózkodó Hevesi Gyula és a május 4-én ideérkező Rákosi Mátyás népbiztosokat, és tudomásukra hozta, hogy a „reguláris katonaság és a munkacsapatok is tódulnak visszafelé, úgyszólván ellenállás nélkül." Szerinte itt az ideje Salgótarján kiürítésének, mert ezekkel az erőkkel a védelem nem lehetséges. A népbiztosok tiltakozása után a dandárparancsnok mégis úgy foglalt állást, hogy: „a visszavonulást ezen a területen feltartóztatni, és így a frontot kialakítani nekünk [ti. a népbiztosoknak — H. I.] kell végrehajtanunk, ő a demoralizált csapatokkal erre nem képes".

155 A népbiztosok és a helyi kommunista vezetők a bányászzászlóalj élén kivonultak a visszavonulók elé, így a pánikot sikerült megszüntetni, és a csapatokkal új frontvonal elfoglalását végrehajtani. Az új frontvonal Zagyvaróna—Schlossberg—Kissalgó—Kercsegtető—Ivánkahegy—Csingés-hegy—Kása-hegy—Ságújfalu vonalában húzódott. Az ellenséges erők a frontszakasz keleti vonalán jelentős eredményt értek el. Megszállták Ceredet, Zabart és Zagyvaróna irányában nyomultak előre. Megroppant az arcvonal védelme a Salgótarján—Fülek között húzódó völgy mindkét oldalán, a csapatok visszavonulása közvetlen Salgótarján közelében állt meg. A felvonuló 6. hadosztály számára haladéktalanul végrehajtandó parancsban határozták meg feladatát: „Salgótarján felé a csehek előnyomulását feltétlenül megakadályozni, az ellenséget északi irányban visszaverni."

156 Az ellenséges erők ágyútüze már Salgótarjánra zúdult, egyik támadás alkalmával az acélgyárra 10 gránátot és srapnelt lőttek, szerencsére sem az épületekben, sem a gépekben nem okozott jelentős kárt.

157 A közvetlen veszély, a katonai erősítésről szóló hírek megerősítették a munkások és vöröskatonák szívét, és a község előtti frontszakaszon kitartottak. Hosszú és véres küzdelem bontakozott ki a Salgótarján fölötti magaslat, a Karancs-csúcs elfoglalásáért. Május 7-én a csehszlovák intervenciós hadsereg ismételt rohamokkal a beásott vöröskatonákat kivetette állásaikból. A csúcs megtartása a 6. hadosztály felvonulásának biztosítása miatt kulcskérdés volt, hiszen onnan a csehszlovák intervenciós tüzérség közvetlenül lőhette volna Salgótarjánt. A magaslat visszafoglalására a gyurtyánosi bányászok kaptak parancsot: „a Karancsot a legrövidebb időn belül vissza kell foglalni". A bányászok századát a 6. és 12. század egy-egy szakaszával erősítették meg. önkéntesekből különítményt szerveztek, akiknek kellő tüzérségi és gyalogsági előkészítés után el kellett foglalniuk a csúcsot. A gyilkos géppuskatűz ellenére május 8-án este rohammal induló kézi tusában a bányászok legyőzték az ellenséget, és megszerezték a Karancs magaslatát. Másnap az ellenséges csapatok fokozottabb erővel kísérelték meg visszaszerzését, és több hullámban indított támadás so-