Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

A Magyar Tanácsköztársaság 1919. március 21—augusztus 1.

gulata elkeseredett volt, azonban sikerült őket kellően felvilágosítani, és a nép hangulatot lecsillapítani. A földigénylők teljes bizalmát megnyerni."

69 A jelentésből azonban nem derült ki, hogy az idézett „földigénylők" kik voltak, és milyen jellegű volt mozgalmuk, és azt sem tudhatjuk meg, hogy milyen megoldást választottak a végleges elrendezés során. Az iparmedencében végrehajtott földosztásra utal Szecsey járási főszolgabírónak a tanácshatalom megdöntése utáni rendelkezése, amely szerint „azok, akiket a proletárdiktatúra a földtulajdonosok megkárosításával ingyen földhöz juttatott, a földekért haszonbér címén 50 négyszögölenként dombvidéken 8 korona, sík földeken 12 koronát tartoznak fizetni."

70 A rendelkezésből kitűnik, hogy azt olyan kis földterülethez jutott tulajdonosok ellen hozták, akikkel szemben a radikális visszavétel nem volt alkalmazható. Ezért volt szükség olyan megoldásra, amellyel egy évre meghosszabbították a tanácsok által juttatott föld használatát. A kártérítési öszszegre megállapított földterület „alapegysége" is arra enged következteni, hogy olyan kis földterületről van szó, amely csak fizetés-kiegészítésként, házhelyként képzelhető el. Minden bizonnyal a bányában, az iparban foglalkoztatott munkások és családtagjaik élelmezési gondján való segítésnek egyik módjával találkozhatunk e földosztó akció alkalmával. Az ilyen és hasonló intézkedések részben a községi direktóriumok gondjain is könnyítettek, mert így csökkenteni lehetett az élelmiszerrel ellátatlanok számát. A direktóriumoknak körültekintően kellett eljárniuk az élelmiszerhiány mielőbbi felszámolása, a jövő évi kenyér betakarítása, biztonságba helyezése miatt. Az egyes direktóriumok — különösen a balassagyarmati, a salgótarjáni — sokat fáradoztak az új termés veszteség nélküli betakarításáért. Július legjelentősebb gazdasági akciójának sikeres lebonyolításától függött a községek, az ország kenyere. A kiadott rendelkezések, intézkedések és megbeszélések azt sejtették, hogy a feladat megoldása sikerülni fog. A direktóriumok megbízottjai összeírták a cséplőgépeket, és tulajdonosaikat kötelezték üzembe helyezésükre. Gondoskodtak a szükséges üzemanyag, olaj, valamint a csépléshez szükséges tűzifa és szén beszerzéséről. A bányaigazgatóságon biztosítottak, hogy a cséplőgép-tulajdonosok akadály nélkül szénhez juthassanak.

71 A nehéz nyári munka megkönnyítésére á direktóriumok saját hatáskörükben intézkedtek a szesztilalom korlátozásának módosításáról. Balassagyarmaton az arató mezőgazdasági munkásoknak napi fél liter bor fogyasztását engedélyezték.

72 Májusban rendezték a mezőgazdaság eddig legkizsákmányoltabb rétegének, a cselédeknek a munkabérét, amelyet a polgári demokratikus kormány nem oldott meg. A rendezés értelmében bérként egy évre 1200 koronát állapítottak meg. Természetbeni juttatásként fejenként 10 q búzát, 10 q rozsot, 4 q árpát, 2400 négyszögöl tengeri-, burgonya- és kertföldet rendesen megszántva, sertéstartást és a szükséges legelőt, tehéntartást vagy napi 2 liter tej járandóságot kellett kapniuk. A társadalombiztosítást kiterjesztették e rétegre is.

73 A tanácsoknak a mezőgazdasági intézkedésekkel kapcsolatban is fontos politikai, nevelő feladatuk volt. Hiszen a szocializált nagyüzemek mellett a továbbiakban is jelentős szerepük volt a kisbirtokos földtulajdonosoknak. Az ellenforradalmi agitáció őket kívánta a tanácsok ellen fordítani. Olyan híresz-