Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

tével küldték őket a frontra. 1917-ben már a VI. gimnazisták közül is soroztak. Az emberanyag teljes mozgósítása ellenére sem sikerült a front egyre növekvő emberigényét kielégíteni. 1916 volt az utolsó év, amikor még a 12 menetzászlóaljat teljes létszámban kiállították. 1917-ben már csak hat menetzászlóaljat sükerült kiküldeni az ezredek pótlására, de ezeket is csak fele létszámú legénységgel. 1918-ban érkezett haza a hadifoglyok első csoportja Oroszországból. 1918. március 1-én állították össze a volt hadifoglyokból álló új menetzászlóaljakat. Ezek a katonák azonban már keresztülmentek a forradalom iskoláján, és nem lettek engedelmes bábjai a hadigépezetnek.

207 1917-től kezdve egyre nagyobb számban szöktek meg a katonák a hadseregből és bujkáltak a falvakban, az erdőben. A Börzsöny, Cserhát, Mátra erdőségei kiváló rejtekhelyet biztosítottak a bujdosók számára. A diósjenői és a környező erdőségekről azt jelentik, hogy megteltek a katonai szolgálat elől menekülő emberekkel. A szökevények nagy számára jellemző, hogy egyedül a Balassagyarmaton állomásozó pótzászlóaljnál 1918 szeptemberében 1513 szökevényt és 473 önkényesen eltávozottat tartottak nyilván. A losonci cs. kir. katonai állomásparancsnokság pedig a szaporodó katonaszökevények kézre kerítésére több napos razziát rendelt el Salgótarján környékén. A bevonult férfiak helyét a mezőgazdaságban nőkkel és gyermekekkel helyettesítették. 1916-ban az aratási munkák zavartalan lefolytatása érdekében rendelet jelent meg a szabadságos katonák, a nők, a 14 éves gyerekek aratási munkára történő igénybevételéről. Az üzemek munkásai mint hadiüzemi munkások, katonai felügyelet alatt dolgoztak és a haditörvények szerint jártak el velük szemben. A bányáknál katonákat is alkalmaztak. Salgótarjánban bányász népfelkelő munkásszázad állomásozott, melynek a létszáma meghaladta a 2000 főt.

208 A megye uralkodó osztálya a világháború során elvesztette érzékét az élet realitása iránt. Nyomát sem találni annak, hogy valóban felismerte volna a háború kilátástalanságát és az elnyomott osztályok súlyos helyzetét. Tisza István bukása után, 1917. június 18-án Nógrád megyében is főispánváltozásra került sor. Prónay Mihályt a király saját kérésére felmentette, utódja gróf Majláth István Géza földbirtokos lett. A főispánváltozás semmi újat nem hozott a megye hivatalos életébe. A megye uralkodó csoportjának konzervatív felfogására jellemző, hogy 1917 októberében a Wekerle-kormány megalakulását üdvözlő nyilatkozat szövegében kiemelték, hogy az új kormányt mint a nemzeti erő tömörülésének letéteményesét üdvözlik. Elutasította a közgyűlés még azt a javaslatot is, hogy az üdvözlő nyilatkozatban annak a reménynek is kifejezést adjanak, hogy „a háborút követően megvalósul a demokratikus választójog kiterjesztése, az értelmiség vezetése". A demokratikus jogok szóbahozása is soknak bizonyult tehát még 1917 októberében is. Ugyanez a reakciós álláspont nyilvánult meg a közgyűlés azon határozatában is, melyet közvetlenül a háború befejezése előtt, 1918. október 17-én hozott a főrendiház reformja ügyében. Nógrád törvényhatósági bizottsága szerint a főrendiház demokratizálására nincs szükség, mivel a „választói jogosultság kiterjesztésével kapcsolatos radikális irányzat mindinkább szükségessé teszi, hogy a főrendiháznak jelenlegi, s az államéletre mérséklőleg ható szervezete fenntartassék". Sem a