Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

rendeléseket szerezni. Az iparkamara azt jelentette a gyárakról, hogy „jelentékenyebb haladásnak, vagy hanyatlásnak a lehetősége ki van zárva, mivel mindkét gyár katonai megrendelésekre dolgozik". Nógrád megye ősi ipara volt az agyagipar. A kiegyezés után is még több falunak szinte az egész lakossága, cserépedény és cserépzsindely készítésével foglalkozott. Áruikat csere útján, messzi vidékeket felkeresve, értékesítették. 1878-ban adott hírt a Losonczi Híradó arról, hogy Poltár, Sóslehota, Uhorszka és Málnapatak határában — a régi nagy múltú fazekas községek területén — tűzálló agyagot találtak, melyeket cserépedény, zsindely, burkolat, olvasztókemence építésére használtak fel. Az olvasztótégelyek és a nagyobb tűzű kemencék gyártásához az uhorszkai agyag volt a legjobb, mely fölülmúlta a külföldi agyagot is. A megye régi agyagipari hagyományait és a kiváló nyersanyagot használták fel a kiegyezés után létrejött agyaggyárak. Báró Baráttá Dragano Alajosnak Poltáron és Zelenén volt nagy fedélcserép, agyagcső és tűzálló téglagyára. A két gyár — ahol 1896-ban 150—160 munkás dolgozott — évi 550 vagon árut termelt. Deutsch Bertalan birtokában volt Káinon és Garábon a megye másik két nagy agyagedény- és samottgyára. 1896-ban 120 munkást foglalkoztatva 50 000 q árut termelt. Gróf Czebrián László 1890-^ben alapította agyagárugyárát Losoncszalatnán, melyben 70 munkás évente kb. 3 millió téglát, cserepet készített. Az agyagedény, tűzállóagyag- és cserépgyárak felszívták Poltár, Zelene régi fazekas háziiparosait, úgyhogy a század végén agyagedénygyártással már csak 32 kisiparos foglalkozott hivatásszerűen. A megye két legnagyobb téglagyára Berczeller Mór nógrádverőcei és Bergmann Miksa nagymarosi téglagyára volt. Mindkettő elsősorban Budapestre szállította a Dunán a téglát és az edénycserepet. E két nagy téglagyár mellett még 9 nagyobb téglaégető üzem működött a megyében a századfordulón.

130 Nógrád vulkáni hegyei régóta értékes kőanyagot szolgáltattak az építkezésekhez és az útépítésekhez. Az országosan is lendületet vevő ipari fejlődés, a vasútépítés, a megye vasúti kapcsolata az ország más vidékeivel, a megyei útépítés, de különösen a budapesti építkezések komolyan fellendítik a bazaltés kőbányászatot. Különösen híres volt a korláti Bucson-hegyi bazalt, a nagydaróci kockabazalt, a podrecsányi szürke bazalt, a terbelédi barnásszürke és az udornyai sötétszürke bazalt. Nagy bazaltbányák voltak Somoskőújfalun, ahol 1880-ban Jansen Alfonz nyitotta meg a nyergeshegyi és macskalyuki bányákat. A somoskőújfalui bányák később Krepuska Géza tulajdonába mentek át, és a századfordulón már 50 kőmetsző és 100 segédmunkás dolgozott a bányákban. Évente mintegy 2000 köbméter követ szállítottak csak Budapestre, hcl a budapest—bécsi út kövezését végezték somoskőújfalui kővel. A megye szintén jelentős bazaltbányája volt a korláti Bucson-hegy, ahol 600 ni hosszú feltárással fejtették a követ. A termelésnek 60 százalékát Budapestre szállították, a Bazilika előtti teret korláti kővel burkolták. Bolgáromban kisméretű kiskocka köveket termeltek, melyeket Budapesten, Püspökladányban, Gödöllőn, Nádudvaron járdák építésénél hasznosítottak. A nógrádi kőfejtő és kőtörő munkások által termelt követ [egy köbméter kő 5 cm-s nagyságra történő zúzásáért 75 krajcárt fizettek — Sz. B.] az ország és a megye közútjai,