Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

ban volt azzal a tőkeerő-növeléssel, melyet a Wiener Banikverein a Magyar Kereskedelmi Banknál és az Iparbanknál végrehajtott. A részvények többsége e műveletek során a Wiener Bankverein kezébe csúszott át, de az osztrák tőkések mellett a magyar kereskedelmi tőkések továbbra is nagy szerepet kaptak a vállalat vezetésében. 1839-től ezt az érdekcsoportot képviselő Chorin Ferenc került a társaság élére, a kereskedelmi ügyvitelt Frischmann Jakab és Reisszmann Lázár irányította. A részvénytársaság műszaki vezetését Salgótarjánban 1884-ig Zemlinszky Rezső, 1888-ig Pfaff Gusztáv, Gerber Frigyes és Márkus Lajos közösen, 1897-ig Gerber Frigyes, 1901-ig Pfaff Gusztáv és végül 1918-ig Gerő Nándor vezette. 1882-től a századfordulóig terjedő időszak a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt nagymérvű megerősödésének és a magyar szénbányászatban uralkodó helyzete megszerzésének időszaka. Ezt tükrözik a termelési adatok is. 1882-ben 1050 munkással 2 214 000 q szenet, 1891-ben 2560 munkással 7 129 000 q szenet termelt a társaság. 1896-ban érte el a termelés először a 10 235 000 q szenet, ugyanebben az évben 3454 munkást alkalmaztak. A vállalat a salgótarjáni mellett Petrozsényban újabb telepeket vásárolt és így a nógrádi és a petrozsényi termelés együtt 14 246 000 q szén volt 1900-ban. A salgótarjáni bányák később is tartották a tízmillió q körüli szintet, s a háború előtti évben, 1913-ban a salgótarjáni bányaüzemek évi termelése 11 128 700 q volt. Ekkor 4296 alkalmazottja volt a vállalatnak. A szén termelésének növekedésével párhuzamosan nőtt a társaság tiszta jövedelme. 1882-ben 188 000 forintos tiszta jövedelem mellett 7 forintos osztalékot, 1890-ben 517 000 tiszta nyereség mellett 20 forintos osztalékot (mely 33%-os kamatnak felelt meg), 18964>an viszont már 32 forintos osztalékot fizettek. A kibányászott szén minden tonnája után egy forint tiszta haszna volt a tőkéseknek. A vállalat minden alkalmazottja évi 310 forint hasznot termelt. Tovább növekedett a tőkések haszna a XX. században, 1911-ben a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. tiszta nyeresége már elérte a 4 720 000 koronát.

124 A harmadik jelentős kőszénbánya részvénytársaság a megyében a salgótarjáni vasfinomító, illetve a későbbiekben Rimamurányi Rt. salgóbányai telepe volt. A termelés itt a korlátozott szükségletnek megfelelően nem emelkedett lényegesen, 900 000 q körül mozgott a nyolcvanas évek után. A bányák gépesítésével azonban a munkáslétszámot majdnem felére csökkentették. 1883bán még 334 munkást foglalkoztattak, 1896-ban pedig csak 195-öt. A század végére a nógrádi szénbányák közül csak az előbb említett három nagy társaság maradt lényegében meg. Kisebb, kevés tőkével rendelkező bányák nem tudtak lépést tartani a bányászat fejlődésével. 1886-ban történt ugyan kísérlet egy újabb társaság létrehozására. Gróf Forgách Antal és az etesi telkes gazdák birtoka alatt levő szén kiaknázási jogát vette meg Pulszky Ágoston és Hoffmann Jakab, akik meg is alakították az Etesi Kőszénbánya Társaságot. A termelés 306 munkást alkalmazva megindult. 1888-ban azonban a bányákat a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. megvásárolta. Gróf Gyürky kisterenyei és gróf Károlyi nemti bányáit az Északmagyarországi Kőszénbánya Rt. bérelte. 1896-ban a kisterenyei banyákat báró Solymossy, Gyürky utóda, a mátranováki szénterület egy részével a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt-nek ad-