Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

időben kezdte meg a feltáró munkát a hamburgi Angol— Német Bank Mizserfán és Mátraszelén. 1875-ben már 50 munkás dolgozott a feltáró munkán.

116 A gazdasági válság időszakában tehát — annak ellenére, hogy a legnagyobb vállalat a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. termelése esett —, a nógrádi széntermelés határozott fejlődést mutatott. 1870-ben az egész medence széntermelése 2 850 000 q-ra tehető, 1874-ben a mélyponton is elérte a 3 500 000 q-t, és 1878ban a széntermelés újabb fellendülésének kezdetén 4 650 000 q-t tett ki. Az össztermelés tehát majdnem duplájára emelkedett a válság időszakában. A középvállalatok nagyarányú előretörését bizonyítja, hogy míg a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. 1870-ben a medence termelésének 81%-át adta, 1874től 1878-ig csak 50%-át. A középüzemek ezen előretörése a válság időszaka alatt azzal magyarázható, hogy kisebb szénkészleteiket egy-két előre lekötött piacon értékesítették, melyek felvevő kapacitása a válság időszakában is nagyjából állandó maradt. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. ugyanakkor számos ipari üzemmel állt kereskedelmi összeköttetésben, és így a válság idején eladási nehézségei nagymértékben növekedtek. Az átmeneti visszaesés azonban csak rövid ideig tartott, az ipari termelésnek országosan bekövetkező élénkülésével és a nagyobb tőkeerő segítségével a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. nemcsak visszaszerezte előbbi pozícióját, hanem nagymértékben megerősödve, versenytársait megsemmisítve került ki a küzdelemből. Ezt a győzelmet elősegítette az is, hogy a Magyar Állam Vasutakkal előnyös szállítási egyezménye volt. Megjegyzendő, hogy az akkor érvényes szállítási tarifák ezen túlmenően is elsősorban a nagyvállalatoknak kedveztek. A kisebb vállalatok többszöri panasza bizonyítja, hogy a vasúti díjszabás erősen gátolta fejlődésüket. Ez a bányák esetében annál is inkább jelentős volt, mivel a szén szállításigényes áru.

117 A nógrádi kőszénbánya-tulajdonosok tehát különösebb nehézségek nélkül vészelték át az országos válságot, súlyosabb következményekhez vezetett azonban az a Salgótarjáni Vasfinomító Rt-nél. Az ipari és pénzügyi válság országosan is a vasiparban volt a legjelentősebb. A vasárak estek, ennek következtében a Vasfinomító Társaság az 1873-as termelési évben 86 070 forint veszteséget szenvedett. Ez arra kényszerítette a társaságot, hogy a nyersvas-termelőkkel kötött szerződéseket felbontsa és a részvénytőkét 500 000 forinttal csökkentse. A társaság közgyűlése csak nagyon heves — másfél órás vita után — fogadta el a leszállítást és azt az Angol—Magyar Bank nyerészkedésével hozták kapcsolatba. A félmillió forintos részvénytőke-leszállítás valóban a bankmanipuláció következtében jött létre. A bank meg akarta szerezni a tőzsdekrach után is a részvényei után járó 200 000 forintos jutalékot és ezért folyamodott az alaptőke leszállításához. A győzelem után a bank a saját embereit küldte a vállalathoz, úgyhogy a vállalat régi vezetőiből csak Andrássy Manó és Latinak Sándor maradt meg a vezetőségben. Űj nevekként pesti malomalapítók, nagykereskedők és bankemberek jelentek meg, mint pl. Deutsch Bernát, Deutsch Sándor, Gschwindt Mihály és Grabovszky György. A válság elején bekövetkezett nehézségek után a gyár termelésében a továbbiakban nagyobb fennakadás nem volt, mely elsősorban a műszaki fejlesztésnek volt köszönhető. Világviszonylatban is először Salgótarjánban kí-