Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az 1867-es kiegyezés és a dualizmus (1867—1918)

mű lap 1871-ben azt volt kénytelen megállapítani, hogy „Míg korábban friss, tevékeny közszelleme volt a városnak [Losoncnak — Sz. B.], mely az elsők között létesített kaszinót Széchenyi felhívására, amely ugyancsak az elsők között állított fel kisdedóvót, jelenleg az egészséges közszellem hiányzik. Legfőbb mutatója ennek, hogy nincs átfogó társadalmi élet, csak kisebb körök alakultak ki, amelyek azonban kasztszerűen elzárkóznak egymástól." A társadalmi megosztottság, bizalmatlanság, az osztályellentétek és a kasztrendszer dualizmuskori légkörében valóban nehezen alakultak ki és akkor is elsősorban felsőbb intenciókat követtek az egyletek. 1878-ban 26 egylet működött, melyeknek 4100 tagja volt. A 26 egyleten azonban csak 6 község osztozkodott (Balassagyarmat, Szécsény, Szirák, Gács, Salgótarján és Losonc). Az egyletek zöme temetkezési, kaszinó, tűzoltó, önsegélyező és iparági egylet volt. Jelentősebb az egyleteknél a népkör. A megyében a nógrádi járásban Nagyorosziban és Verőcén alakultak meg az első népkörök, melyeknek komoly szerepük volt a parasztok és építőmunkások politikai nevelése és kulturális igényeinek kielégítése terén. Csak a népköröket lehet olyan egyleteknek tekinteni, melyek e korszakban pozitív politikai tevékenységet fejtettek ki. A népkörök szervezését azonban a birtokos osztály nem jó szemmel nézte, és 1911-ben is csak 4 népkör található a megyében, a balassagyarmati, az erdőtarcsai, a nagyoroszi és a verőcei. A legszélesebb körben a tűzoltó egyletek terjedtek el. Az első tűzoltó egylet Losoncon alakult 1875-ben. Ezt követte a balassagyarmati 1876-ban. 1888ban már 12 tűzoltó egylet működött. Az előbbi kettő mellé felzárkóztak a salgótarjáni, gácsi, szécsényi, kékkői, szklabonyai, nagyoroszi, nándori, zsélyi, jobbágyi és szarvasgedei egyletek, és az első világháború időszakára általánossá váltak. Az egyéb egyletek, egyesületek működését azonban mindvégig akadályozta az egészséges közszellem hiánya. 1903-ban is arról kénytelen panaszkodni a megyei sajtó, hogy „Nincs jó közérzület, egységes szellem, a bomlasztó elemek hamarosan feltűnnek, dühöng a rangkórság, a megszólás, a gyanúsítás, az egyleti vagyon pazarlása". A lap által festett kép szinte summázza a dualizmus társadalmának alapvető hibáit.

63 Külön illik megemlékezni az 1867-ben alakult Nógrád megyei Honvéd Segélyző Egyletről, melynek célja az 1848—1849-es honvédek, azok özvegyeinek és árváinak segélyezése volt. 1868-ban a Nógrád megyei Honvéd Segélyző Egylettől hét főtiszt, illetve annak özvegye, hat altiszt, 36 honvéd, 15 honvédözvegy és 6 honvédárva kapott segélyt. A társadalmi megosztottság azonban még ennek a segélynek a kiutalásánál is erősen éreztette hatását. A honvéd alezredes 1122 forint, a honvéd őrnagy 976 forint, a százados 702 forint, a főhadnagy 408 forint, az altisztek 80 forint, a közlegények 50 forint segélyt kaptak évenként. Az özvegyek az összegek felét, az árvák pedig negyedét kapták segély címén. Tehát a közvitézek árváinak csak 12 forint jutott évente.

64 A megye közműveltségéről adott mozaikszerű képet a színházi és sportéletből vett pár adattal egészítjük ki. A megyében a dualizmus egész időszaka alatt állandó színház nem létezett. Vándor színtársulatok léptek fel időnként a megye két nagyobb helységében, Balassagyarmaton és Losoncon, a későbbiekben Salgótarjánban is. A színtársulatok színvonala rendkívül különböző volt,