Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)
Praznovszky Mihály: Drégely ostroma 1552-ben
dott betörni a várba, mikor már majdnem valamennyien elestek, de mindenki elölről kapta a halálos sebet. György még akkor is, mikor több sebből vérezve körülfogták, csodálatos harcot vívott: aki csak közeledni merészelt feléje, sok barbárt levágott, míg csak kimerülten, a vérveszteségtől térdre nem rogyott. Ám még akkor sem hagyott fel a harccal, hanem ugyanolyan elszántsággal osztogatta a halálos csapásokat, míg végül puskagolyó fúródott át rajta: csak akkor kaszabolták le. Testét Ali basa előkerestette, fejét közszemlére tétette ki, majd megdicsérvén ellensége vitézségét, katonai vagyis tisztes temetésben részesítette: sírjára vitézsége jeléül lobogós lovaslándzsát tűzetett. 100 A másik jeles történetíró Istvánffy Miklós müvében ha lehet, ugyan még szűkszavúbban, de annál érzékletesebb tollal foglalta össze az ostrom leírását, újabb adatokat közölve, amelyeket eddig nem ismertünk. „Ali budai pasa... mintegy 8-10000 emberrel Drégel ostromára indult. Ez egy magas hegyen épült, s a két évvel előbb elhalt Pál, esztergomi érsek birtoka volt, az őrség Szondi György várnagy és Berfalusi Gergely alvárnagy parancsnoksága alatt állt. De az utóbbi családja látogatása végett ez idő szerint távol lévén a várban csak Szondi volt. A törökök a vár közelébe érkezvén, éjjel gyorsan sáncokat ástak, s abba négy faltörő ágyút és hat csatakígyót helyeztek, mikből a vár szünet nélkül ágyúztatott: rövid időn belül a magas torony, mi a kapunál emelkedett s annak védelmére szolgált, lerogyott, mely alkalommal Szondi segédét, Zoltai Jánost, ki a romok alá temettetett, elveszte. A fal minthogy régi és gyenge volt, több helyeken oly rést mutatott, hogy Szondi a vár megtarthatása felett kétségbe esett. Drégel közelében fekszik az oroszok által gyarmatosított Oroszfalu, mit mondók, Kálmán király alapított, a falu papja volt Márton. Ezt Ali magához hivatván, a várba küldte, általa izenvén Szondinak, hogy miután a vár meg nem tartható, azt neki feladni ne vonakodjék, tudja, hogy ő vitéz, harcias férfiú, kinek hősiességét többektől hallotta, s azt ő is több alkalommal tapasztalta: és így fájna nekie az, ha a várba dicstelenül veszne el, ezért figyelmezteti, hogy azt megadván, szabadon elvonuljon s életét jobb időkre tartsa. Szondi erre röviden felelt, hogy erős elhatározása, inkább tisztességesen elesni, mint általa megcsalatva, szolgaságra vettetni, hogy majd megvasalva, mint rabszolga adassék el. Az ajánlat tehát késői és korszerűtlen mit, hogy ő el nem fogad, rövid időn tettel mutatja meg. Ezt mondván, két török foglyot elővezettet, azokat ruhába öltöztetve, pénzzel megajándékozta s így Alihoz küldi, hogy két apródját, kiket ő fel nem nevelhet, magához fogadja, s azokat hadfiakká nevelje, mert az ő határozata szilárd, vagy a várat megtartani vagy meghalni. Az oroszfalusi papot és a foglyokat elbocsátván, előbb bűneit keresztényileg meggyónta, majd pénzét, ruháját, hadszereit, fegyvereit, ezüst edényeit s minden értékes vagyonát a várterére hordatta s ott saját kezével meggyújtván, elégeté: azután az ólba menvén, gyönyörű harclovait lándzsával átszúrá, hogy azok az ellenség birtokába ne kerüljenek: majd már a falakat meghágó ellenségre rohan. Annak vissza100. Uo.
