Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)

Pálmány Béla: A végvár-mezővárostól a városig. Balassagyarmat polgári fejlődése az újkorban 1552-1870

főből állt. Az 1755. évi 1600 főre becsült népesség 44 év alatt 57,31 %-kal gyarapo­dott, ami évi 13 ezrelék. 56 Ebben az időben készült II. József rendeletére az állami népszámlálás is, amely 419 házat, 560 családot és 2778 fős jelenlévő népességet mutatott ki. A két összeírás eredménye szinte azonos, tehát az egyházi és az állami népszámlálás megerősíti egymást. 57 Az 1802. évi kánoni látogatás idején Balassa Ferenc és Pál voltak a templom pat­rónusai. A mezőváros lélekszáma 1540 római katolikus, 1023 lutheránus, 6 refor­mátus, 27 görög keleti és 604 izraelita személyből állván éppen 3200 főt tett ki, míg Illési pusztán 26 katolikus és 3 ágostai evangélikus lakott. A katolikusok számára é­vente 70 keresztelést, 17 esküvőt és 27 temetést celebráltak papjaik. A városka né­pessége az előző visitatio óta eltelt 13 év alatt 408 fővel növekedett, ami 11,75%-os gyarapodás, évi 9 ezrelékes, immár mérséklődő arányszám. A plébánia javadalmát képezte egy egész úrbéri telek 20 m. hold földdel és 6 ka­szás réttel valamint külön 15 szekér kaszáló, Kóvár faluban pedig 1/7 házhely 4 m. hold szántóval. Balassagyarmaton e más összeírásból nem ismert korban 55 ne­gyedtelkes jobbágy, 34 úrbéres zsellér, 65 saját házat bíró keresztény zsellér, továb­bá 81 házas és 10 lakó keresztény mesterember - azaz 245 család - fizetett stóla­58 pénzt, adott csirkét és bort papjának. 1821-ben Tordy János plébános 2193 katolikus hívet gondozott, a lutheránusok száma 1212, a görög nem egyesült egyházé 58 fő volt és a 783 fős zsidó közösséggel a város immár 4246 lelket számlált. (Másik, evangélikus címtár szerint a lutheránu­sok száma 1820-ban 1286 fő volt - Sztancsek Sámuel lelkész innen gondozta a kö­zeli kis Zahora 278 és Szelestény 104 lutheránusát is. A város tanítója, Maróthy Márton tanító pedig 80 gyermeket oktatott.) 59 Ludovicus Nagy jól ismert 1828-ban megjelent, valószínűleg 1825 körüli egyházi adatokat közlő statisztikai müve 624 házban 1654 katolikus, 1199 protestáns és 839 zsidó vallású személlyel összesen 3692 lakost mutat ki. Csakhogy ez a szám bizo­nyosan jóval kevesebb a valóságos népességnél, minthogy már 1820 évi katolikus schematimus is 4246 főt, a megye kitűnő klasszikus monográfusa, Mocsáry Antal pedig 1826-ban Tordy János katolikus plébános anyatemplomában 2145 lelket, a lutheránus anyatemplomban a Sztancsek Sámuel hallgatóságát kitevő 1200 főt, a görög vallásúak tornyos templomában 50 hívőt számlált, a zsidó zsinagógába pedig 870 lélek gyülekezett, ez pedig összesen 4265 fő. 60 56. EPL Vis. can. Liber 207. Nógrádi föesperesség (OL Filmtár 23551. dob.) 57. Az első magyarországi népszámlálás, 1960. 96-97. p. 58. EPL Vis. can. Fase. LV. liber 287. OL X Filmtár 23561. dob. 59. Schemastismus vener. Cleri Archi-Dioecesis Strigoniensis ad annum... (1821) Tyrnaviae 62. p, illetve Schematismus ecclesiarum et scholarum Augustanae confessionis in inelyto Regno Hungáriáé addictorum pro anno 1820. 60. Mocsáry A. 1982.1. köt. 303. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom