Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)
Pálmány Béla: A végvár-mezővárostól a városig. Balassagyarmat polgári fejlődése az újkorban 1552-1870
köböl magyar hold szántó tartozott hozzájuk, mindegyikből két új, úrbéri házhelyet lehetett kialakítani. A Helytartótanács 1775-ben hozott ítélete azzal okozott súlyos sérelmet a lakosoknak, hogy csak 20 telket ítélt meg a betelepítési szerződés hatálya alá tartozó, szerződéses, robotmentes földeknek, a többi 56 házhely után, melyeket a jogászok csűrés-csavarása új telepítésnek minősített, előírták az urbárium bevezetését elvileg robotolással, kilenceddel és tizeddel. A gyakorlatban azonban elfogadták a pallérozott mezővárosi lakosok robotváltság kérelmét és 17 rhénes forint 90 dénár pénz fizetését állapították meg. A zselléreket is két osztályba sorolták: a paraszti munkából élők úrbéresek lettek, a mesterek, kereskedők viszont cenzualisták. Utóbbiak így magánjogi viszonyba kerültek a földesurakkal, cenzusuk összege szabad alku tárgya lett. 1775-ben azonban a lakosok még nem látták előre e következményeket és örültek a végzésnek. Az új telkek tényleges kimérésére csak később került sor, előbb 1800-ban elvégezték a két uradalom birtokrátájának az arányosítását, majd 1812-ben sor került a határ rendezésére. Az új szerződéssel a Zichy jobbágyok 16 rhénes forint cenzus mellett 8 nap igás és 16 nap kézi robottal is szolgáltak. A váltónak nevezett papírpénz bevezetésével jól jártak a lakosok, mert annak értéke az ötödére csökkent, de 1825-től 26 váltó forintra emelték a pénzt és 12 nap igás, 2 nap kézi munkát és 2 nap levélhordást is kértek. A Balassa rátán élő gazdák 1820 után 18 váltó forint cenzus mellett 12 nap „marhás" és 25 nap „gyalog" munkával tartoztak. A gabona és bortermésből a kilencedet és a tizedet is behajtották, az úrbéres zselléreket pedig az uradalmak természetbeni robotra kényszerítették. így csak annyi kedvezményt élveztek, hogy a robot mintegy felét pénzzel megválthatták. A város közössége a reformkorban azért küzdött, hogy ne úrbérileg, hanem szerződésileg kezeljék, míg az uradalmak az úrbéres telkes és zsellér lakosokat robotoló alattvalóként, a cenzualistákat pedig úri önkényük függvényeként kezelték. A házat vásárló iparosoknak, kereskedőknek több száz forint zálogot és a földesurak adó, bíráskodási és regálé jogait elismerő „házi levelet" kellett adniuk. Igaz, ez törvényes volt, de az 1848 táján 440-450 családnyi cenzualistának egyre emelték a pénzterheit. Különösen önző és káros magatartás volt ez egy már polgárosult város természetes önállósulási törekvéseivel szemben. Az 1848. évi jobbágyfelszabadítás és az 1853. évi úrbéri pátens végrehajtása éles és néha zajos ellentéteket szült. A cenzualisták már 1848. január 1-i hatállyal beszüntették a cenzus fizetését és felszabadultnak tekintették magukat, az uradalmak viszont a pátensre hivatkozva továbbra is követelték a cenzust a pallérozott lakosoktól. Megfordult a kerék: most a mezőváros azért küzdött, hogy úrbéresként kezeljék és így állami kárpótlással szabaduljon fel, a földesura viszont, bár 1848 előtt mindent megtettek a lakosok úrbéressé tételéért, most minél több városi polgárt akartak cenzualistává, tehát továbbra is fizetőjükké minősíttetni. A hosszú úrbéri pert 1860-ban a pozsonyi Úrbéri Főtörvényszék, majd 1862-ben a Hétszemélyes Tábla is a földesurak számára kedvező ítélettel zárta, kimondva, hogy a
