Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)

Limbacher Gábor: A templombúcsú és búcsúszerű ünnepek néhány jellemző vonása

Oltáriszentséggel és a „Szűz Máriával" - tehát nem pusztán a szoborral - a hely és népe pártfogójának ünnepén a résztvevők számára a katarzist, misztikus megtisztulást jelenthette. Ennek elérésében szervesen kapcsolódott össze. 1. a varázsmozzanat, illetve -forma: a kör kultikus megvalósítása; 2. az Oltáriszentség: minden katolikus keresztény remény alapja; 3. Szűz Mária Isten anyja: az egyetemes katolikus közösség égi szószólója, patrónája; és 4. az alkalom, az egyházközség külön pártfogójának ünnepe. Külön figyelemre méltó, hogy Krisztus testét és a „Szűzanyát" normative a legkiválóbbak: a magát Istennek és népének szentelő pap és a lányok legtisztábbjai viszik. A racionalizáló teológiai magyarázat mellett ugyanazt fejezi ki a nép archaikus, totális megközelítése is. E fölfogásunkat támogatja még az alábbi két interjúrészlet is: „[Miért búcsú ez?] - Mert hát ez majdnem ollyan mind ahol kegyhel van vagy valami, hogy mondjam meg magának ugye? [És miért majdnem olyan?] - Hát mer Andrásra van a templomunk fölszentelve ugye, hát az majdnem ollyan, mint ahol kegyhel van vagy valami. Akkor gyünnek ide ollanok is, akik nem vendégségbe gyünnek" (özv. Szaniszló l-né.) Szandán amíg nem volt templom, nagy ünnepeken a misét az iskolában tartották. Előtte kereszt állott, azt járták körül. (özv. Tóth J-né, sz. 1916.) A búcsúnapi körmenet igénye tehát olyan erős volt, hogy bár az iskola nem volt körbejárható, mégis találtak módot a körmenet megvalósításához. A búcsú teológiai magyarázatához kapcsolódó választ, a papsághoz legközelebb álló katolikus harangozótól, egyben templomi gondozótól kaptam: „Búcsúban részesülni az egy külön kegyelem ... még bűn-elengedés is. Aszondja ennyi búcsút nyer, oda van írva az imádság után. Ha imádkozik ott és megkéri a Jóistent valamié vagy egy jószándékra, vagy egy halottért (...) vagy aki rossz úton van, hogy megtérjen. Vendégségkor Andrástól is lehet ezeket kérni." (Petrás J-né.) Másoktól csak efféle válaszokat kaptunk: „... Hát nem tudom ... még az imák alatt is föl van írva ugye, hány napi búcsú ... nem tudom, nem tudom megmondani, pedig képecském is van, hogy ha elimádkozom hány napi búcsú..." (Szaniszló l-né.) Viszont többen asszociáltak a templombúcsú jelentőségével kapcsolatban a vezeklésre, amelyet azonban már csak a búcsújáráskor gyakorolnak: „Vótam három éve vagy négy éve Szentkútnál is, elmentünk ott ... hát kispap-szentelés vót. Hát nagyon sütött a napocska a lourdes-i barlang előtt, oszt ángyom mondja: Terus nenus, üljön le mán nagyon süt a nap, hát jó meleg vót, nagyon sütött a napocska a lourdes-i barlang előtt. Mondom nem ülök én ángyi, hadd szenvedjen ez a test mondom, nem ülök le, hadd szenvedjen." (Tóth J-né, sz. 1916.) „Ugye ha megy valahova az ember, akkor törődik. Mer' asszongyák, hogy itthon is lehet imádkozni. De azt a fáradtságot külön föl kell ajánlani a Jóisten szándékára. Most meg a Szűzanya nagyon kéri, hogy most különösen [szükséges] vezekelni ezér az istentelen világért." (Petrás J-né.) Szintén a templombúcsú jelentőségénél került elő a szentkúti búcsúfárásnak egy sajátos népi vonatkozása, ráadásul az evangélikus sámsonháziakról: „Mindenhol ahol mentünk pucolják a kutat oszt egy nénit megkérdeztünk, hogy miért pucolják a kutakat, hogy nem ihatunk egy jó kis hideg vizet,