Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)

Bozena Nemcova: Egy magyar város (Gyarmat). Néprajzi leírás

nők lovagló ülésben ülik meg mint a férfiak. Az Alföldön általában minden gyerek tud bánni a lóval, az asszonyok pedig úgy lovagolnak akár a férfiak. A magyar ló sovány, szikár, de gyors és sokat kibír. Ápolásához azonban se a szlovák, se a magyar nem ért. A néhány napos csikónak az anyja után kell futnia, akár hány mérföld is az út; gyakran a gazdának a kocsiba kell tennie, ha elgyengülve nem tudja követni a többit. A 2-3 éves lovat már befogják; ha nem is hajszolják agyon fuvarozással, elrontják a sok vágtázással. Akár hegynek le, akár fel, akár jó az út, akár nem, mindegy, mindig vágtatva mindenen keresztül. Szlovák magyar egyaránt. Fenyegetheted Istennel vagy ördöggel, hogy mért nem megy lassabban; nem ad rá és szégyennek tarja, ha nem vágtában megy. A felhevült lovakkal belemennek a vízbe és megitatják, ha ők maguk megállnak egy kútnál inni, biztos, hogy a lovat is megitatják. Ha ettől a ló megbetegszik, azt mondják: leforrázta magát! Ilyen gondatlanság mellett a ló néhány év alatt tönkremegy és végül a zsidónak vagy a cigánynak adja el, aki elnyúzza. Sok ló tályogban pusztul el. A magyar lovat csak akkor patkolják, ha hosszú útra megy. Rendszerint a falusi nyereg kicsi, fából készül, utazáskor fekete kecskebőrt terítenek rá. A kengyel és a kantár soknál bőrből készül, kengyel vasból is, a szegényebbeknél spárgából vagy nincs semmi. Ha a gazda valahova ki akar kocsizni, ki kell üzeni a legelőre a lóért. Elég soká tart, amíg béreslegény magához hívja, befogja, felkantározza és hazavágtat vele. A debreceni paraszt általában hat nyolc lóval utazik, amik egy sorba egymás mellé vannak bekötve, ahogy ott szokásban van. Tele vannak aggatva tarka szíjakkal, karikákkal és pántlikákkal, úgyhogy futáskor röpködnek minden felé. A magyar szereti ezt. Rendszerint vele fut ilyenkor néhány csikó és kutya is. A kocsi könnyű, fából készül; néha van rajta deszkából csinált ülőalkalmatosság, de rendszerint szalmát vagy szénát tesznek bele, a tetejére pokrócot terítenek. Ha fedett kocsira van szükség, akkor a négy oldalára karókat rögzítenek, gyékényfonatot borítanak rá és kész a fedett kocsi. Az ilyenekben utaznak az olyan urak is, akiknek nincs hintájuk (szép fedett kocsi). Útközben mind a magyar, mind a szlovák állandóan beszélget a lovaival, vagy becézgeti vagy szidja őket, vagy ijesztgetésükre az ostort pattogtatja a fejük felett, de meg nem üti őket. A parasztnak csak egy gyeplője van, de a lovak már úgy be vannak tanítva, hogy kitéréskor csak rájuk kell kiáltania és elég a gyeplővel egy kicsit jelezni, rögtön tér jobbra vagy balra a fogat. Minden lónak megvan a saját egyébként nagyon szép neve: Rózsa, Csillag, Szarvas, Fehér stb. Némely helyeken - kivéve a pusztát - a parasztoknak szállásaik vannak, ahova a lovakat és az ökröket a legnagyobb tél idején bezárják; az urasági birtokokon lóistállók vannak. Mind a lovakat, mind a fehér, magas, nagyszarvú ökröket nagy csordákban tenyésztik a pusztán. - Az ökrök a nehéz mezei munkákhoz és a vontatáshoz szükségesek. - Bizonyos vidékeken több ökröt tenyésztenek mint lovat. Amelyik parasztnak szép ökrei vannak, az büszke rájuk és peckesen utazgat velük a vásárokra, nem azért hogy eladja, hanem hogy „parádézzon velük" és a nézelődők szívét fájdítsa. Járomba vannak fogva. „Hej ökreim, páros négy ökreim, örökre igában" énekli nekik a szlovák. - Legeltetéskor a gulyásokat néhány nagy fehér komondor segíti,