Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)

Bozena Nemcova: Egy magyar város (Gyarmat). Néprajzi leírás

malom az uraságé. - Nagyobb sörfőzdék csak a kamarai uradalmakon vagy a nagyvárosokban fordulnak elő, a többi viszont kicsi, három-négy hordónyit termel. A nagyokat rendszerint bajorok bérlik, a kisebbeket zsidók, néhol csehek vagy morvák. A sör általában rossz, kevesen isszák, még kevésbé az Alföldön, de ott is a bor a gyakoribb. Sok pálinkát főznek, sajnos, túl sokat! A nagy szeszfőzdék bérlői egytől egyig zsidók, miként az összes korcsmát is bérlik. Jaj a parasztoknak, ha zsidó a korcsmáros, a szatócs vagy a szeszfőzdés! Sok pálinkát készítenek házilag, főleg falun. Aki otthon akar főzni, engedélyt kell kérnie a földesurától, le kell tennie 2 aranyat adóba, és annyi pálinkára kap engedélyt, amennyi a háztartásának szükséges. Az engedélyezés ma is fennáll, csakhogy most az adóhivatalban kell bejelenteni, a fogyasztási adót megfizetni, s csak saját gabonából szabad főzni, legfeljebb két vödörrel. A pálinka főzéssel leginkább a szlovák gazdasszonyok foglalkoznak, főznek rozsból (ez a legáltalánosabb), szilvából - szlivovicát, barackból -perszikát, bodzából (Sambucus ebulus), borókából és csipkebogyóból nagyon keserűt, amelyet étvágygerjesztőnek isznak. Nagyon megbecsülik azt a gazdasszonyt, aki jó szlivovicát, perszikát és más efféle pálinkát tud főzni. A szlovák asszonyok egyébként igen szorgalmasak és tréfás kedvűek. A gazdálkodáshoz úgy értenek, mint a férjeik, akikkel együtt dolgoznak, s csaknem az egész ruházkodásra valót maguk megfonják, megszövik, megvarrják és nagyon szépen díszítik, főleg az ingeket. Nógrádban sok mocsár van, tele szittyóval, melyből szép kicsi kosarat fonnak (leginkább szintén a nők), amit satriknak hívnak. A tökből készült üvegeket (csutorákat) és más háztartási eszközöket hasonlóképpen bevonják szittyószárral. Gyékényt a Tiszától hoznak ide, szappant Debrecenből, melynek főzésével szintén főleg az asszonyok foglalkoznak. A vegyesáru-kereskedelmet a zsidók folytatják, nekik minden jó, ha csak egy kis haszon is van belőle. Leginkább különféle áruval, gabonával, borral, lovakkal kereskednek, és akinek már elég pénze van, az uzsoráskodik, ahogy a szlovák mondja, de legszívesebben kocsmát, pálinkafőzdét bérelnek. Ipart a zsidó nem tanul, legfeljebb üvegességet vagy valami könnyűt, nehogy megerőltesse magát. A magyarok szintén nem tanulnak ipart, legfeljebb a mészárosságot; a magyar inkább gazda vagy huszár, s ha már szolgálnia kell, akkor csikós vagy kondás (ló és sertés pásztor). Száz éve sincs, hogy Magyarországon a zenész mesterség tisztességtelen foglalkozásnak számított. 1785-ben a lőcsei kőfaragók és kőművesek parancsot kaptak a céhüktől, hogy télen, mikor kevesebb a munkájuk, nehogy elmenjenek tisztességtelen munkára, vagyis kocsmákba, lakodalmakba, stb. muzsikálni. A magyaroknál máig nem volt szokás zenét tanulni, csak a legutóbbi években, amióta a zongora (fortepiano) a gazdagoknál divatba jött, de a magyar lealacsonyítónak tartaná kenyerét keresni vele. Minek vesződne a zenetanulással, arra való a cigány! A szlovákoknak több érzékük van a zenéhez, de ők sem művelik annyira, mint Csehországban. Pedig mennyi szép orgonájuk van a szlovákoknak a híres Podkonicky Mihály orgonaépítőtől. Egyházi zene nincs, kivéve a fővárost s ahol a püspökök saját zenekart tartanak fenn. Az istentiszteleten a katolikus templomokban is általában