Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
A nógrádi mezővárosok és szécsény kézművestársadalma a polgári átalakulás idején (1820–1870)
III. A céhes ipar III. A) A XIX. századi céhszervezet A kézművesipar hagyományos, a forrásokból a legjobban feltáruló formája a céhes mesterek iparűzése volt Nógrádban is. Az iparosok érdekvédelmét, szakmai képzését, vallásgyakorlását szervező céhtestületek Nógrád megyében későn, a XVII. század első negyedétől jöttek létre. 1731-ben nyolc oppi- dumban - Losonc, Fülek, Szécsény, Balassagyarmat, Divény, Gács, Kékkő, Nagyoroszi - már huszonkét céh kiváltságlevelét vizsgálták felül a Helytartótanácsban.8 A céhprivilégiumok egységesítésére és a régiek megerősítésére országosan 1813-tól került utoljára sor. E felülvizsgálat után kisebb mezővárosokban és egyes községekben is könnyebbé vált a céhek - adott esetben különböző mesterséget űző iparosok „vegyes" céheinek - alapítása, egyszerűbbé vált új mesterek, legények, inasok felvétele a céhekbe, a szegényebb iparosoknak pedig megengedetté vált, hogy konvenciós szerződéssel „úri szolgálatba" lépjenek. Nógrád megyére vonatkozólag a Magyar Királyi Kancellária irategyütteseiben hat balassagyarmati, öt losonci, négy szécsényi, két nagyoroszi és egy sziráki céhtestület kérelmének vagy engedélyezésének van nyoma. Jellemző, hogy Gyarmaton és Szécsényben kettő-kettő, Losoncon és Szirákon egy-egy „vegyes céhet" alapítottak három-négy, vagy éppen hét esetben művelői. Az alakulás után néhány évvel e közös testületek többsége szakmánként különvált, így e céhek „osztódással szaporodtak". Ennél is figyelemreméltóbb azonban, hogy az 1820-1870 közötti évtizedekben számos olyan céh is ténylegesen működhetett - öt füleki, négy-négy di- vényi és gácsi, két-két kékkői és szécsényi testületet találtunk -, amelyek szegénységük miatt (wegen ihrer Armut) nem tudták kifizetni a 400-500 Cft-nyi illetéket, vagy a hatóságok nem találták elég erősnek őket, ezért nem adták meg a kért céhprivilégiumot. A nemesi vármegye, majd 1851-ben a Bach-féle polgári kormányzat azonban ténylegesen elismerte az exlex és az osztódással keletkezett céhek működését is. így Balassagyarmaton tizenhat, Losoncon tizenöt, Szécsényben hat, Nagyorosziban, Füleken öt-öt, Divény- ben, Gácsban, Szirákon négy-négy, Kékkőben pedig két céhet írtak össze 1851-ben, vagyis nem húsz - mint eddig tudtuk -, hanem hatvanegy céh létezett a megyében.9 Szakmai bontásban huszonnyolc mesterségnek volt céhes szervezete a megyében: mind a kilenc céhes oppidumban volt csizmadia-, nyolcban magyartímár- (varga-), hatban szabó-, ötben szűcs-, három-háromban kovács-, kalapos- és szűrszabótestület. Az egész vármegyére kiterjedt a balassagyarmati molnár- és mészároscéh működési köre. Tekintettel arra, hogy a lo8 Adatok a kézművesipari termékek és termények árucseréje történetéhez Nógrád vármegyében (1593-1731) című közleményünk e kötetben tárgyalja a nógrádi céhek alakulását. 9 A szécsényi céhek története (1617-1857) című tanulmányunk e kötetben is megjelent. 396
