Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)

Szécsény és környéke kereskedelme és vendéglátása (1725–1848)

Losonc „a szabadságharc kitöréséig egyike volt a legvirágzóbb magyar iparos városoknak" és „a magyar felvidéken ez az egyetlen város, melyben magyar kereskedők is találtatnak".6 Fő iparágát a bőripar képezte: 1835-ben 140 csizmadia, 42 varga, 38 tímár, 20 szíjgyártó serénykedett itt. Számottevő a ruhaipar (15 kalapos, 14 posztós, 12 gombkötő stb.), de dolgoztak lakatosok, kovácsok is.7 1847-ben 334 önálló kézművest számoltak össze 267 segéddel és 275 inassal, és e 876 fő a lakosság egynegyedét tette ki.8 A szabadságharc leveretése után - jóllehet a cári seregek megtorlásból felégették - hamarosan újjáépült Losonc, és ipara is visszanyerte jelentőségét.

A második legfontosabb vásár a balassagyarmati volt, és csak ezután következett a füleki és szécsényi vásárok áruforgalma, mivel főként a környékbeli falvak lakói látogatták, viszont nemcsak Losonc, hanem Vác, Pest és Ausztria felé is jelentős tételeket adtak itt el. Losonctugár, Gács, Kékkő, Divény és Érsek- vadkert vásárai az előbbieknél sokkal jelentéktelenebbeknek minősültek.9

A losonci és balassagyarmati ipar nagyobb súlya egyben nagyon erős konkurenciát is jelentett a szécsényi mestereknek. A losonci vargák bocskor- bőreikkel, a tímárok felső- , talp- és „blank"-bőreikkel, a kalaposok és szabók a maguk gyártmányaival nem csupán a helyi vásárokon jelentek meg, hanem eljártak Balassagyarmatra, Pásztora, Fülekre, Rimaszombatba és Vácra is. A konkurencia igen éles volt, a céhek gyakran panaszkodtak egymásra a vármegyénél a kihágások miatt.

A szécsényi és más nógrádi mezővárosi kézműiparosok tehát a piac nem nagy felvevőképességét egymással rivalizálva igyekeztek kihasználni, és maguk is űztek kereskedelmi tevékenységet - a céhszabályzatokban biztosított előjogaikkal élve.

II. A kereskedők kategóriái

A kereskedőnépességet a korabeli források két rendi kategóriába sorolták: a quaestor, illetve a mercator rendbe. Előbbieket magyarul kereskedőnek, utóbbiakat kalmárnak nevezték. Megkülönböztetésük nem egyértelmű. Bár 1828-ban az országos összeírok a nyerstermékekkel üzletelőket - bőr- és borkereskedők - nevezték quaestornak, a késztermékekkel dolgozókat - házalókat, pántlikásokat, só-, vas- és rongy kereskedőket - pedig a mercatorok- hoz sorolták be, e kategorizálás nem volt következetes.

6 SZTUDINKA Ferenc 1908, 58-62.

7 SZTUDINKA Ferenc 1910.

8 SZTUDINKA Ferenc 1908, 62.

9 PÁLMÁNY Béla 1990, 236-248. stb. E kandidátusi értekezésünk tárgyalja a tizenkét mezővárosi jogállású nógrádi helység kereskedelmét és a polgárosodó társadalmi rétegeket.

350