Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
A szécsényi céhek története (1617–1857)
„pénzt" - dénárt - kaptak heti fizetésbe, de a foltozásért kapott munkadíj fele is őket illette. A munkaidő a szabólegényeknél éjjel 2 órától este 9 óráig tartott, a többieknél a cikkelyek nem tesznek erről említést, de nekik is legalább 17 órát kellett dolgozniuk a köznapokon. Szigorúan tiltották viszont a céhek vasár- és ünnepnapokon való munkavégzését. Végül a kiváltságlevelek szabályozták a céhmester által meghirdetett negyedévenkénti céhgyűléseken, vallási ünnepek miséin, céhtagok temetésén való részvételt, és a mestereket büntetés terhe mellett kötelezték, hogy egy éven belül házasodjanak meg. A céhtagok egymás között felmerült vitás ügyeiben, így például ha egyikük nem fogadta el a másik neki végzett munkáját, a céhmester döntött, anyagi ügyekben 4 forint összegen felül, illetve ha az első ítéletet megfellebbezték, a vár kapitánya és a város magisztrátusa ítélkezett. A két szécsényi céhes kiváltságlevél értékelésekor hangsúlyozni kell, hogy nem egy másik város, mezőváros cikkelyeinek adaptációi, hanem eredetileg is Szécsény szabó-, posztónyíró- és szűcs-, illetve varga- és csizmadiamesterei számára adattak ki, és a történelmi Nógrád megye területén ezek a legrégebbi, eredeti szövegükben fennmaradt céhlevelek. Figyelemre méltó az „utóéletük" is. Az 1640-es években mindkettőt megerősítette az 1640-ben grófi rangra emelt Forgách Adám szécsényi főkapitány és gr. Esterházy Pál generális. Majd 1694. január 18-án, vagyis alig négy esztendővel a török elleni harcokban elpusztult város újratelepítése után, gr. Koháry István, az uradalom zálogbirtokosa is megerősítette a két céhlevelet, így hamar lehetőség nyílott arra, hogy az iparűzés ismét meghonosodjék a mezőváros falai között. A szabómesterek a XVIII. század végén azt állították, hogy céhlevelüket I. Lipót (1657-1705) király is megerősítette. Lehetséges, hogy erre éppen 1694 körül került sor, és egyúttal a varga-csizmadia céhlevél is elnyerte a királyi jóváhagyást. Mindenesetre 1731-ben a céhmesterek mint érvényben lévő okmányokat mutatták be mindkettőt a vármegyei hatóságok útján a Helytartótanácsnak. A két céhlevél utóéletében fontos mozzanat az is, hogy mindegyik más nógrádi települések céhes szabadalmainak alapjául szolgált. így a szécsényi vargák és csizmadiák cikkelyeit előbb a pásztói céh vette át, majd ezt adományozta gr. Forgách Adám 1701-ben a gácsváraljaiak számára is. Gr. Koháry István 1713-ban a balassagyarmati mesterek számára is engedélyezte a szécsényi szabó-, posztónyíró- és szűcscéh artikulusait, és ugyanebben az esztendőben a nagyoroszi szabó- és szűcsmesterek is a szécsényi céhmestertől nyert cikkelyekre kapták meg földesuruk jóváhagyását. Mezővárosunk két iparostestülete így „anyacéh" lett, az adományosok pedig „filiák", vagyis leánycéhek.6 6 A leánycéhekről lásd LÉNÁRT Andor 1991,55-60., illetve PÁLMÁNY Béla 1996, 7-36. 326
