Pálmány Béla: Fejezetek Szécsény történetéből - Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 2012 - 4. (Salgótarján, 2013)
Hol épült fel Sztrahora vára? – A Kacsics nemzetség Illés-ága XIII. századi várépítései és XIV. század eleji történetük néhány kérdéséről
1293-ban a budai káptalan már arról adott ki bizonyságlevelet, hogy a Ka- csics nembeli (de genere Kachuk) Falkos fia Mihály fiai, Simon mester és Tamás a váci káptalan előtt (nyilván 1271-ben) tett birtokosztályt elolvasták, és az örök békesség megszilárdítása, valamint a testvéri szeretet kölcsönössége végett a Szécsény (Scechen), Rimóc (Rymoch) és Almás községekről tett osztályt a maguk és vértestvéreik, továbbá nemzetségük, atyafiaik nevében elismerik és megerősítik azzal, hogy nagybátyjuk, Farkas mester falvait örökösen békében hagyják, és kötelezik magukat, valamint örököseiket, hogy a jövőben sem fogják „megmásolni", vagy Farkas mestert és fiait e községek ürügyén bíróság elé idézni.33 A kiterjedt nemzetség Falkos-ága 1299-ben egy újabb osztálytétellel igyekezett rendezni a birtokügyeket.34 Anélkül, hogy itt kitérnénk az örökös községek (Libercse, Paróca, Garáb, Szalatna), valamint a szerzett birtokok (Szécsény, Rimóc, Géc, Almás) osztályának rendelkezéseire, tanulságos, ha végigtekintünk az osztálytétel végett a budai káptalan előtt megjelent, vagy magukat képviseltető Kacsics nembeliek névsorán. Farkas mester és fiai - János, Tamás, valamint az ekkor valószínűleg még kiskorú öccseik, Mihály, Miklós, Péter, István, Leusták és Balázs - sikeresen elismertették a Falkos- ágbeli közvetlen rokonaik (Mihály fiai, Simon, Tamás, Péter, továbbá Szalóc fiai, Miklós és János) mellett a Leusták-ággal (Miklós, Vecló és fiaik, Tamás, Dezső, Pető és Benedek), továbbá Simon bán utódai élő férfi tagjaival (Simon bán fia Simon fia Jánossal, és annak fiával, Istvánnal) is azt, hogy a szerzett birtokokat ő, Farkas mester és örökösei a jövőben örökre békésen bírhatják, és nemzetségbeli atyafiaik, valamint örököseik „visszaveszik a kezüket ... uradalmáról". Farkas mester és fiai tehát 1299-ben - nyilván hatalmi szóval - elérték, hogy szinte valamennyi élő Kacsics nembeli atyafiú elismerje önálló uradalom alakítására vonatkozó szándékukat. Hiába keressük azonban az Illés-ág férfijait ebben az oklevélben is: sem Péter, sem öt fia nincs említve a Farkas mester és fiai által diktált osztály aláírói között. Ez nem lehet véletlen! Alighanem annak bizonyítéka az ő távollétük és hiányzó aláírásuk, hogy már ebben az időben, az 1290-es években engesztelhetetlen, meg nem alkuvó módon ellenálltak Farkas mesternek az ősi nemzetségi jogot és birtoklást sértő törekvéseivel szemben, illetve maguk már kiépítették saját váruradalmaikat, és saját céljaik elérését a Kacsics nemzetségen belül éppen Farkas mester és fiai hasonló igényei veszélyeztették a legjobban. Itt kell tehát keresni az okot, amiért az Árpád-ház kihalásával támadt trónviszály során az 1301 után a forrásokban már nem említett Farkas nógrádi ispán fiai közül Tamás és Péter (még visszatérünk arra, mi történt 1299 után fivéreikkel, Jánossal, Mihállyal, Miklóssal, Istvánnal, Leustákkal és Balázzsal) 33 Uo. 121. 34 Uo. 345-347. 30