Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1995 - 2. (Balassagyarmat, 1995)

Tyekvicska Árpád: Adatok, források, dokumentumok a balassagyarmati zsidóság holocaustjáról

A két forrás eltérése valószínűleg az összeírási szempontok különbözőségéből adódott. Amíg a ortodox hitközségi tagok számát a vonatkozó vallási szabályok határozták meg, a hivatal a törvények által zsidónak tekintendő személyek körét a - talán nem is egészen megbízható - népesség-nyilvántartás segítségével jelölte ki. Ennek iratai azonban ma már nem lelhetők fel. Az utóbbi csoportba ezért bekerültek a ki-, illetve áttértek, a neológ családok tagjai, a vegyes házasságban élők stb.

8 A 4. számú dokumentumban láthatunk példát arra, hogy - eltérő okokból -többen tartózkodtak külföldön 1944-ben. Mások az ország különböző részein, leginkább budapesti rokonaiknál, második lakásukban vagy egyéb helyen tartózkodtak és a gettósítást ott élték át.

9 Külön kategóriát képeztek azok - főként gyermekekről lehet szó -, akik a fokozódó terror hatására Szlovákiába húzódtak, általában ottani hozzátartozóik segítségét véve igénybe.

1

0 8. A fenti lélekszámot erősítik az 1941-es országos népszámlálás adatai is: a 12447 városi lakosból 1712 fő vallotta magát izraelita vallásúnak, ami a népesség 13,7 %-át tette ki. A nem izraelita vallású zsidók száma ekkor 25 fö volt. Ugyanakkor - nyilván nem lehet e tekintetben az adott társadalmi-politikai helyzettől és állapotoktól elvonatkoztatni - mindössze 61-en vallották magukat zsidó nemzetiségűnek. (Az 1941. évi népszámlálás. Demográfiai adatok községek szerint. Szerkeszti és kiadja a Központi Statisztikai Hivatal. Budapest, 1947. 576-577. p.) 9. Például a Budapest IX. kerületi anyakönyv-vezető 1944. augusztus 9-én értesítette a város polgármesterét a balassagyarmati illetőségű Münk Sámuel haláláról. (Iktató, 5672. szám.) 10. A Szlovákia és Magyarország közötti zsidó migrációban adataink segítségével két időszakot különböztethetünk meg! 1943-ig Balassagyarmat képezte a fogadó területet, 1944-ben azonban az irány megfordult. Szántó Dezsői például 1943 tavaszán Hidasnémetire internálták, mert öccsével, Gyulával együtt 22 hozzátartozójukat csempészték át Szlovákiából, mivel „akkor ott nagy volt a zsidóüldözés". 1944-ben viszont már ők menekültek az itteni üldöztetések elöl oda, de a határon elfogták őket. (Népbíróság, Nb. 91/1946. 77. p. - Népbíróság, 188/1946. 47. p.) Berczeller Ármint szintén 1943 tavaszán vitte el az Államvédelmi Központ ügyésze Tornyosnémetibe, „mert idegen állampolgárokat rejtegettek a lakásukon". Három hét múlva került haza, ahol - a csendőrség feljelentésére - a rendőrbíró pénzbüntetésre ítélte őt és rendőri felügyelet alá helyezte annak tisztázásáig, hogy valóban csak szlovákiai rokonaiknak adtak menedéket, akiknek érvényes útlevelük volt. (Népbíróság, Nb. 91/2946. 47. és 56. p.) Egy balassagyarmati illetőségű zsidót szintén 1943 tavaszán fogtak el Orhalom községben a csendőrnyomozók, mert Szlovákiából - állítólag üzletszerűen - zsidókat csempészett át a határon. A nyomozást budapesti csendőrtisztek végezték, az elkövetőt Kistarcsára internálták. (Népbíróság, Nb. 91/1946. 34., 47. és 75. p.) Azok a szlovákiai menekülők, akiket még a határon vagy a megyében elfogtak, a balassagyarmati börtönbe kerültek. Ügyükben Niemtschik Ferenc főügyész járt el: „Amikor Szlovákiában megindult az izraeliták deportálása, tiltott határátlépéssel, okirathamisítással fogházba kerültek. Engem mindig arra kértek, ha egy mód van rá hosszítsam ügyüket, mert itt a fogházban érzik biztonságban csak magukat, s még itt vannak hátha történik valami változás. Én ezt meg is tettem, mindig hosszítottam. A fogházban 41 ilyen izraelita fogoly volt." 1944-ben a német hatóságok több esetben át akarták venni a foglyokat, de a főügyész csak a magyar hatóságoknak adta át őket, Budapesten. Többségük Auschwitzba került. (NML XVII. 406. 3. III. sz. n. - Népbíróság, Nb. 220/1945. 45. p.) Visszaemlékezésében Czilczer György 4 gyermeket említ aki „Szlovákiában bujdosott a nyilas idők alatt." (Te vagy a tanú, 198. p.) 66