Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1995 - 2. (Balassagyarmat, 1995)

Tyekvicska Árpád: Adatok, források, dokumentumok a balassagyarmati zsidóság holocaustjáról

teget és kergeti ki appelhez és minthogy nem akar kimenni, mert nem bír, még rá is húz, majd amikor odamegyek hozzá, hogy ez kérem lázas beteg, ha nem is tudom megmérni hőmérő hiányában, látszik rajta, hogy nagyon rossz állapotban van, rámkiabál, hogy ebbe én ne avatkozzam bele, a beteg pedig rögtön álljon ki a sorakozóhoz. Az odatartozó lágerkapónak, aki egy besztercebányai zsidólány, jelentem az esetet, egy súlyos beteget a blokkalteste kiállított, ő világosított fel arról, hogy itt betegnek lenni nem szabad, mert aki beteg, azt elpusztítják. Megérkezésünk után két hétig egyáltalában nem foglalkoztattak bennünket. Reggel 2 órakor ébresztő volt, utána appel, hosszú órákon át álltunk az udvaron, kitéve az időjárás viszontagságainak. A harmadik naptól kezdve reggel kaptunk kávét, vagy teát, délben dörgemüzét, délután 4 órakor volt a kenyérosztás, 50 dkg kenyér két napra és ehhez kvargli, margarin, lószalámi, konzerv, vagy pedig egy kanál marmelad. Előfordult, hogy a felsorolt étkezések közül egyet-egyet valamelyik nap kifelejtették. Edény nagyon kevés volt, úgy hogy 30-40-en ettünk egy edényből. Hat órakor már bekergettek a barakkba, akkor azután megkezdődött a guggolás, az éjjel 2 órai ébresztőig. De előfordult olyan parancs is, hogy már éjfélkor kiállítottak bennünket appelre. A második napon kineveztek ún. blokkorvosnak, mely életem legszomorúbb, legsivárabb megbízatása volt. Természetesen sem szert, sem kötszert, sem pedig gyógyszert nem adtak, egész működésem csak abból állott, hogy igyekeztem társaimat vigasztalni és biztattam őket, hogy tartsanak ki, remélhetőleg már közeledik a szabadulás. Sajnos, egy évig kellett még erre várnunk! Csaknem naponta jöttek SS nők kiválasztani közülünk a gyengébbeket, akiket azzal válogattak ki, hogyha valakinek valami panasza van, az jelentkezzen, ambulanciára viszik, elhurcolták azután a szerencsétleneket az ún. ambulanciára, amely nem volt más, nunt a gázkamra, vagy a krematórium. Egy alkalommal egy kövér, görbelábú, buldogpofájú SS nő jött be a barakkba és felszólította terhes nőket jelentkezésre, mert - mint mondotta - a terhes nőknek árt ebben a tömegben tartózkodni, ezeknek nagyobb kényelemre is van szükségük, szülőotthonokba fogják őket elhelyezni, reggelire tejet, vagy tejeskávét, fehérkenyeret, vagy kalácsot fognak kapni. Tizenegy terhesünk volt ebben a blokkban és a 11 terhes közül 3 inkább hitt a németeknek, mint az őket a jelentkezésről lebeszélő társaiknak és ezt a 3 terhes nőt, 2 diabeteszes comában szenvedőt, egy dühöngő elmebeteget, 3 tbc-s nőt, akik önként jelentkeztek, hogy őket kórházba vigyék, - összeszedte ez az SS nő, megkérdezte, hogy melyikünk a blokkorvos. Ekkor azután engem is kijelölt és magával vitt. Ugyancsak ennek a B. lágernek 1. sz. blokkjába a többi blokkokból is összegyűjtötte a kiválasztott áldozatokat, még ll-[e]t, ezek is részint önként jelentkező betegek, terhesek voltak, nyolc társam, valamint Fodor Edith nevű másik orvosnő kíséretében elindítottak bennünket az „ambulancia" felé. Igen hosszú darabon, kb. 60 km távolságba mentünk, azt mondották nekünk, hogy az a C. láger. Itt egy vöröstéglás, magaskéményes épületnek közelébe kerültünk és - mint nekem mondották - ez az „ambulancia". Csupa kémény volt, minden kéménye füstölt és az épület mögött erős szabadtüzet láttam. Olyan közel nem vittek bennünket az épülethez, hogy pontosan meg tudtam volna állapítani, hogy tulajdonképpen mi az a szabadtűz. Útközben talál163