Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1995 - 2. (Balassagyarmat, 1995)
Tyekvicska Árpád: Adatok, források, dokumentumok a balassagyarmati zsidóság holocaustjáról
használták. Kb. 8-1/2 9 órakor kaptuk az ebédet, ehetetlen, rossz, nyers fűlevest, amelyben apró törött üvegdarabkák is akadtak szépszámmal. Később kissé megjavult a koszt, de lehet az is, hogy kezdtük megszokni. Eleinte legalább három hétig kizárólag hideg koszton éltünk. Délután ismét appel következett, ilyenkor volt a legnagyobb hőség, utána megkaptuk a vacsorát, mely 1/4 kenyérből, kanál lekvárból, vagy darabka margarinból állott. Vacsora után, kb. ismét ötös sorokban vonultunk be lefekvéshez, mely mindig kasztrendszer szerint történt. Az ún. elit elfoglalta a jobb helyeket. A helyekért mindig véres verekedések dúltak, a blokkalteste [blokkparancsnok] vert, a häftlingek [deportáltak] természetesen sikongattak. Blokksperre [blokkzárlat] rendszerint akkor volt, mikor férfiak jöttek oda dolgozni. Beosztottak bennünket planírozási munkára, ennek csak az az egy előnye volt, hogy mi [kijmehettünk a blokkból, de különben rettenetes volt, az elképzelhető legpiszkosabb munkát végeztük, minden reggel mi tisztítottuk ki a latrinát. Elástuk a régi latrinát, helyette újat készítettünk, megállás nélkül 500 vödröt is feldobáltunk a kocsira, ha az arcunkba fröccsent a vödrök tartalma, letöröltük és dolgoztunk tovább. Vízhez jutni lehetetlenség volt: egy alkalommal összepofozott a blokkalteste, mert két gyarmati asszonynak vizet próbáltam hozni. A szelektálások mindjárt második nap kezdődtek. Később megkezdődött a transzportok összeállítása, kértek 500-1200 nőt, ha a létszám véletlenül nem volt ki, egy másik blokkból kiegészítették. Ilyenkor teljesen meztelenre kellett levetkőznünk, felsorakoztattak dr. Mengele előtt, akinek jókedvétől, vagy pillanatnyi hangulatától függött sorsunk. Ezenkívül naponta sarlachvizitek is voltak. Augusztus 13-án bevagoníroztak, ekkor kb. 2000-en mentünk el. A négy napig tartó útra utiélelemmel el voltunk látva. Megérkeztünk Ravensbrückbe, hely nem volt a blokkokban, kint a szabad ég alatt, a porban, szénporban tanyáztunk négy napig. Egy hét után kaptunk tiszta ruhát, elhelyeztek blokkokban, ahol két ember részére jutott egy-egy ágy. Általában itt nem volt dolgunk, ún. feljavított kosztot kaptunk és ami a legfőbb boldogság volt, mindenki külön edényből evett. Ez a viszonylag jó élet sajnos nem sokáig tartott, elvittek bennünket csakhamar Berlin mellé. Schönholzba. Itt az ARGUSZ gyárban dolgoztunk, ennek repülőgéposztályán, felváltva éjszakai és nappali schichtben [váltásban, műszakban], napi 12 órás munkaidő mellett. A mesterek nagy része kommunista volt, ahol csak tudtak segítettek rajtunk, édes feketével, margarinnal stb. láttak el bennünket. Az egyik mester (Péter bácsi) amikor a revieren [a láger kórházban] feküdtem, almát küldött részemre, sőt az ő születésnapján még kekszet is osztott ki közöttünk, karácsonykor pedig 2-2 tortaszeletet kaptunk. Ezzel szemben az aufseherinek [csoportvezetők] borzalmasak voltak, szigorúan ügyeltek arra, hogy a mesterekkel ne beszélgethessünk. Rendes gyári munkásruhát csak decemberben kaptunk, addig csak a géptisztításhoz kapott rongyokból csináltunk magunknak mindenféle holmit, lagerführerünk [táborparancsnokunk] kegyetlen büntetéseket tudott kitalálni, pl. jeges hidegvízbe fejjel lefelé bedugták a häftlingeket stb. Anyaghiány miatt kb. február elején a gyári munka megszűnt, ekkor azután sáncásásra osztottak be. Nagyon nehéz munka volt ez, azonkívül a munkahelyre oda és vissza 10-10 km-t kellett gyalogolnunk, jóformán mezítláb. Egy szál csíkos ruhánk148