Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1995 - 2. (Balassagyarmat, 1995)

Tyekvicska Árpád: Adatok, források, dokumentumok a balassagyarmati zsidóság holocaustjáról

használták. Kb. 8-1/2 9 órakor kaptuk az ebédet, ehetetlen, rossz, nyers fűlevest, amelyben apró törött üvegdarabkák is akadtak szépszámmal. Később kissé megjavult a koszt, de lehet az is, hogy kezdtük megszokni. Eleinte legalább három hétig kizáró­lag hideg koszton éltünk. Délután ismét appel következett, ilyenkor volt a legnagyobb hőség, utána megkaptuk a vacsorát, mely 1/4 kenyérből, kanál lekvárból, vagy darab­ka margarinból állott. Vacsora után, kb. ismét ötös sorokban vonultunk be lefekvés­hez, mely mindig kasztrendszer szerint történt. Az ún. elit elfoglalta a jobb helyeket. A helyekért mindig véres verekedések dúltak, a blokkalteste [blokkparancsnok] vert, a häftlingek [deportáltak] természetesen sikongattak. Blokksperre [blokkzárlat] rend­szerint akkor volt, mikor férfiak jöttek oda dolgozni. Beosztottak bennünket planíro­zási munkára, ennek csak az az egy előnye volt, hogy mi [kijmehettünk a blokkból, de különben rettenetes volt, az elképzelhető legpiszkosabb munkát végeztük, minden reg­gel mi tisztítottuk ki a latrinát. Elástuk a régi latrinát, helyette újat készítettünk, megállás nélkül 500 vödröt is feldobáltunk a kocsira, ha az arcunkba fröccsent a vöd­rök tartalma, letöröltük és dolgoztunk tovább. Vízhez jutni lehetetlenség volt: egy al­kalommal összepofozott a blokkalteste, mert két gyarmati asszonynak vizet próbáltam hozni. A szelektálások mindjárt második nap kezdődtek. Később megkezdődött a transz­portok összeállítása, kértek 500-1200 nőt, ha a létszám véletlenül nem volt ki, egy másik blokkból kiegészítették. Ilyenkor teljesen meztelenre kellett levetkőznünk, fel­sorakoztattak dr. Mengele előtt, akinek jókedvétől, vagy pillanatnyi hangulatától füg­gött sorsunk. Ezenkívül naponta sarlachvizitek is voltak. Augusztus 13-án bevagoníroztak, ekkor kb. 2000-en mentünk el. A négy napig tartó útra utiélelemmel el voltunk látva. Megérkeztünk Ravensbrückbe, hely nem volt a blokkokban, kint a szabad ég alatt, a porban, szénporban tanyáztunk négy napig. Egy hét után kaptunk tiszta ruhát, elhelyeztek blokkokban, ahol két ember részére jutott egy-egy ágy. Általában itt nem volt dolgunk, ún. feljavított kosztot kaptunk és ami a legfőbb boldogság volt, mindenki külön edényből evett. Ez a viszonylag jó élet sajnos nem sokáig tartott, elvittek bennünket csakhamar Berlin mellé. Schönholzba. Itt az ARGUSZ gyárban dolgoztunk, ennek repülőgéposztályán, felváltva éjszakai és nappali schichtben [váltásban, műszakban], napi 12 órás munkaidő mellett. A meste­rek nagy része kommunista volt, ahol csak tudtak segítettek rajtunk, édes feketével, margarinnal stb. láttak el bennünket. Az egyik mester (Péter bácsi) amikor a revieren [a láger kórházban] feküdtem, almát küldött részemre, sőt az ő születésnapján még kekszet is osztott ki közöttünk, karácsonykor pedig 2-2 tortaszeletet kaptunk. Ezzel szemben az aufseherinek [csoportvezetők] borzalmasak voltak, szigorúan ügyeltek ar­ra, hogy a mesterekkel ne beszélgethessünk. Rendes gyári munkásruhát csak decem­berben kaptunk, addig csak a géptisztításhoz kapott rongyokból csináltunk magunknak mindenféle holmit, lagerführerünk [táborparancsnokunk] kegyetlen büntetéseket tudott kitalálni, pl. jeges hidegvízbe fejjel lefelé bedugták a häftlingeket stb. Anyaghiány miatt kb. február elején a gyári munka megszűnt, ekkor azután sánc­ásásra osztottak be. Nagyon nehéz munka volt ez, azonkívül a munkahelyre oda és vissza 10-10 km-t kellett gyalogolnunk, jóformán mezítláb. Egy szál csíkos ruhánk­148

Next

/
Oldalképek
Tartalom