Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1994 - 1. (Balassagyarmat, 1994)
Néprajz - Limbacher Gábor: Gyógyítóasszony a Karancs-hegy lábánál a 20. század utolsó évtizedében
szememen, azt akkor jött mindig a könnyű, azt Mariska néni levette a szemüveget a szememrö, és azt is a Szűzanva elé tette, és édes Szűzanyám, őrizd meg neki a látását is. És tessék elképzelni, azóta szemüveg se köll. Olvasni szemüveg köll. de mán szemüveg nélkül nem tudtam sehova létezni mán. " 1 3 Egy derek- és lábfájós asszony "gyógyítása" a válla, gerince tapintásával, nyomogatásával történt és imával, a rózsafüzér beteg körüli körözésével, kereszt alakban végzett mozgatásával. A kereszt mellett a kör betegségtávoltartó erejének felhasználása a népi gyógyászatban igen ősi gyakorlat. 1 4 A gyógyítást égi pártfogói irányítják. Ismeretes már, hogy 1975-ben a gyógyítóasszony Jézust választotta, aki: "öt évig voll az enyém. O vezette a gyógyítást, ö mondta meg. hogy fáj." Majd a Szentek Istenéé lett, aki azt "mondta": "Csak te vagy nekem, mióta a világ fennáll." Az ilyen, egyházi szempontból (is) elfogadhatatlan kijelentései nemcsak nála fordulnak elő. A parasztság köréből kiemelkedett vallási vezetők, gyógyítóemberek közül például a 19. század első negyedének nagy hatású szentemberét, "Szent Miská"-t a hatóság és a hivatalos egyház, mint vallási tébolyban szenvedőt, őrizet alá helyezte. A 20. század fordulója táján az országos hírű ősi-i gyógyítóembert, Megyesi Józsefet is "valami egészen különös, ködös, magateremtette, az elmebetegekére emlékeztető vallásosság" hatotta át. 1 5 A Szentek Istene és az Égnek Ura a gyógyítások során mindig Karman Istvánnéval "vannak", "nem hagyják el soha". Miként a gyógyítóasszony mondotta, a betegeket valójában égi pártfogói gyógyítják, akik a lakásbeli kis szobában jelen vannak. "Szentek Istenem irányítja. Égnek Istene [=Ura] mutatja, hogy hol a baj. Arany pálcával mutatja, hol a betegség." Amit "mondanak" neki, a gyógyítóasszony azt közvetíti. Az 1975-ös elhivatásakor "történtek"-bői ismeretes, hogy a templomban "égi mannát" kapott. Ezután kívánta, hogy mások is kaphassák, s e kívánsága a nyolcvanas évek elejétől "megvalósul". A házi szentélyben is sor kerül erre. ahogyan ez az idézett gyógyítási eset folytatásából kiderül: "... én csak így álltam, ő [a gyógyítóasszony] meg imádkozott mellettem. Es utoljára azt mondta, hogy nyissam ki a számot, maj a Szűzanya most fogja adni az égi mannát. Attól fog meggyógyulni. Dehát semmit nem vettem észre, a számot kitátottam, kinyitottam és akkor, mikor mondta, hogy csukjam be, akkor becsuktam. És akkor mondta, hogy most mán elmehetek, a Szűzanya megadta magának a gyógyulását. Hát én nem láttam, csak azt ériztem. mikor kijöttem, én olyan különösen ériztem. nagyon-nagyon jól ériztem magam, nem is tudtam, hogy hol vagyok. Az örömtö, meg úgy megkönnyebbültem. Es akkor a fájdalom teljesen elmúlott. Hát mégiscsak isteni csoda az, hogy ugye, amikor jártam a kórházba, nyóevanháromba műtötték a lábam (...). és akkor kérdeztem a főorvost, hogy főorvos úr, tessék má megmondani, hogy hányszor kell még ide eljönni? Aszongya 13. Adatközlő Koplányi Jánosné (Id. 1. pont) 14. Adatközlő Tóth Jánosné (ld. 12. pont), a kör betegségtávoltartó erejéről. Lásd: HOPPÁL Mihály-TÖRÖ László: Népi gyógyítás Magyarországon. 33-34. p. In: Orvostörténeti Közlemények, Supplementum 7-8. Budapest, 1975 1.3-176. p., és a körüljárás címszó a Néprajzi Lexikonban, 3. kötet, Budapest, E)80. 15. Egy magyar... ím. 16-19. p., VAJKAI Aurél: Az ősi-i javasember. Ethnographia 1938 348. P210