Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1994 - 1. (Balassagyarmat, 1994)

Történelem - Reiter László: A balassagyarmati börtön építéstörténetének levéltári forrásai

vagy ha szükséges katonai hatóságot haladék nélkül írásbeli megkereséssel szállítsa fel. Azt. hogy a rab szakmánként mit s mennyit dolgozzék, az orvosnak meghallga­tásával a Főfelügyelő a fennálló rahdolgoztató intézet Főigazgatójával egyet­értésbe határozza meg. X.) A Főfelügyelő minden rabot személyesen s lehetőség szerint gyakrabban meg­néz. lehetőleg az igazságos, panaszaikat azonnal orvosolja. Magaviseletükre úgy maga mint az Örök felügyelik, erről a beadandó napi jelentések nyomán napló könyvet vezet. A rabok egészségi állapotáról az orvossal naplót vezettet Mindezekről táblás jelentést készít havonta az alispánnak, évnegyedenként a törvényszéknek és félévenként a megyének a Helytarló Tanácsnak történő fel­küldés végeit. ').) A Főfelügyelő az esetleg megszökött rabnak felkerestetésére és visszavitelére a tőle telhető sürgősséggel intézkedni köteles. A kerestetés költségeit mindenkor maga a Főfelügyelő köteles viselni. Ennélfogva tehát: 10.) Arra. hogy az örök vigyázást kötelességüket miként teljesítik, őket őrtállási helyeiken nemcsak nappal, de éjjel is váratlanul meglepve éber gondosság­ban tartani a Főfelügyelőnek érdekében, de egyenes kötelességéhen is áll. 11.) A Főfelügyelő szorosan Jelügyel arra. hogv a börtön épületében azokon kívül kiket a hivatal vagy szolgálatbeli kötelesség rendelt oda. senki be ne bocsá­tcissék. Engedély! adhat viszont arra. hogy a börtönépületet semmi gyanú alá nem eső személy megtekinthesse, de úgy. hogy vele maga a Főfelügyelő vagy maga helyébe az Őrmester menjen. 12.) A börtön kamrácskák belsejének bárki általi megtekintése s az ott elzárttak­nak látogatása egyedül az Alispán vagy Tiszti ügyész engedelmével és csakis a Főfelügyelő, vagy az általa kirendeli Őrmesternek mindenkori jelenlétében történhetik. Arra is szorosan felügyel a Főfelügyelő, hogy a rabhoz más vallá­son lévő lelkész soha sem bocsájtassék. hacsak a rab által az önként nem kéretik 13.) Az arról szóló táblás jegyzékeket, hogy az Őrmester és Cseléd személyzet tag­jai névszerinl magokat hogyan viselik és kötelességeiket miként teljesítik, a Főfelügyelő félévenként a Törvényszéknek felterjeszteni tartozik. 14.) A táblás jegyzékekben egyrészről senkinek gváx'ci. hanyag vagy rendetlen magaviseletét eltitkolni nem szabad, másrészről a szorgalmukkal és értelmes­ségükkel magukat kitüntető felesebbeket név szerint kiemelve jelentse. 15.) A rabok személyüket vagy állapotukat illetően bármely tekintetből eredő ajándékukat, hálakép nyújtott jutalmakat, valamint maga a Főfelügyelő köz­vetlenül vagy közvetve családtagjaik vagy rokonaik részére senkitől semmi szín alatt soha el nem fogadhatnak. A rabok közül senkit a maga szolgálatára nem alkalmazhat. A rab élelmezése, ruházása s dolgoztatásának meghcitáro­zoll módjain önkényből sem enyhítést, sem sanyargatást tenni nem lehet. Arra is ügyeljen, hogy a kormányzása alá tartozó cselédség tagjainak egyike sem hasonlók elkövetésébe ne keveredjen. 108

Next

/
Oldalképek
Tartalom