Tyekvicska Árpád (szerk.): Civitas fortissima. Balassagyarmat története írásban és képekben - Nagy Iván Könyvek 19. (Balassagyarmat, 2014)
Írások, képek, történetek. Balassagyarmat évszázadai
Losonc, a megye ipari—gazdasági központja, 1889-ban jelentette be igényét a székhelyi rang megszerzésére. A losonciak kijelentették, hogy akár saját költségükön is felépítik az új megyeházát. Ezzel kezdetét vette az éveken át tartó vita, tudományos és áltudományos cikkek, vitairatok sora, a másik oldalt gúnyoló írások a helyi újságokban, érzelmes felszólalások, pártfogók gyűjtése a vármegyeházán. Losonc, kedvezőbb közlekedési lehetőségeivel — vasúti fővonal volt —, rendezett tanácsú városi címével, gyáriparával, főgimnáziumával, tanítóképzőjével érdemesebbnek tartotta magát a címre. A gyarmatiak a „történelmileg meggyökerezett megyei állapotokra” hivatkoztak — Nagy Iván akadémikus több cikket írt a kérdésről —, de tisztában voltak azzal is, hogy a fejlődés létfeltétele a megyeszékhelyi cím. Losoncon pedig csak egyik, és nem is a legfontosabb alapja. A megyei törvényhatóság tagjai végül is Gyarmat felé hajlottak, maradt hát minden a régiben. A székhely megváltoztatására tett losonci kísérlet „réme” is szerepet játszott abban, hogy a város beleegyezett a vasúti törzsrészvények megvásárlásához szükséges nagyobb kiadásokba, mozgósította kapcsolatait a gimnázium építésére. A két város közötti rivalizálás végigkísérte az első világháborúig tartó időszakot, és ez a nemes verseny mindkét oldalon meghozta eredményeit. ■ Abban, hogy Balassagyarmat a megye székhelye maradt, talán senkinek sem volt nagyobb szerepe, mint Szontagh Pálnak, a város volt ország- gyűlési képviselőjének, két ízben volt házelnöknek, a főrendiház tagjának - és tegyük hozzá: Tisza Kálmán személyes jó barátjának. Balassagyarmat közönsége 1894. május 26-i közgyűlésén hálából a város díszpolgárává választotta őt, „s a díszpolgári oklevelet neki ünnepélyesen átadni határozd”. Az agg politikus tiszteletére 1895. január 6-án rendezett bankett alkalmából egy Pajor István által megírt, a Nógrádi Lapok és Hon ti Hírmondóban közzétett „humoros vers járult a nyugodt mederben folyó közhangulat felderítéséhez": Iglói Szontagh Pál ünneplése De ím kitisztul a zord láthatár, / Elbújni nincs ok homályba már; / Ki a szabadba, küzdeni ős jogért, / Fel lelkesedni Nagy Ivánokért! / Mert hisz ejó tudós sütötte ki, / Hogy a székhely mienk. Udv neki! / S Te így riadtál: Gyarmat népe föl! / A zászlót én viszem magam elől. / Látjátok- e, hogy nincs már megyeház, / Viszi Losonc mint atyját Éneász. / No de lezajlott a frontütközet, I Losonc sebe azóta behegedt; / Hegedhetett is, mert oly palotát / Epíte, milyet tán Gyarmat se lát. / Te megragadtad a zászlót s dicsőn / Hordoztad azt a vértelen mezőn, / Mi szentelünk Neked ma ünnepet, / Mit kötelemmé tőn a kegyelet. / És leng a zászló tornyok ormiról, / És minden ajk Téged köszönve szól. / S lesz közóhajjá egy nagy gondolat, / Hogy bár Neked legszebb az öntudat. / E székhely is nyújt kis ajándokot, / Díszlapra írott díszpolgárjogot. / Virulj soká még. Mert nem hervad el / Az a virág, mit hü emlék növel. / S vedd búcsúmat. Nincs szükség már reám, / Elvégzi jobban ezt az unokám. 4 Prónay Mihály főispán beiktatási ünnepsége 1906. május 15-én. Az arcképen Prónay főispán látható, 1911 -ben. T „Az utolsó nemzeti ellenállás" idején, 1905—1906-ban, izgalmas politikai események színhelye volt Balassagyarmat. Amikor a kormány által kinevezett megyefőnök, Berchtold Artúr, 1905. december 12-én csendőrök fedezete mellett vonult be a vármegye- házára, a város közönsége „a megyeháza előtt csoportosulva, különféle módon és csúfolódó jelvényekkel adott kifejezést a főispán elleni tüntetésnek”. A mozgalom hatására Berchtold kénytelen volt elhagyni a várost. A Szontagh Pál (1820-1904).
