Tyekvicska Árpád (szerk.): Civitas fortissima. Balassagyarmat története írásban és képekben - Nagy Iván Könyvek 19. (Balassagyarmat, 2014)
Írók, festők, tudósok. „Nagyságok" és „aprószentek"
L „Nagyságok” és „aprószentek” írók, festők, tudósok — akikre büszke a város. Mikszáthot egy ország ünnepelte és ma is egyike a legolvasottabb írónknak, Madách Imre Tragédiája pedig a szellemi világörökség elismert része. A 19- és a 20. század — másfélszáz év — kiválóságainak állít emléket ez a fejezet. Azoknak, akik több-kevesebb szállal kötődtek a városhoz: itt voltak gyermekek, innét indult pályájuk, vagy életük során kerültek a város- és a vármegyeháza vonzásába. Számon tartunk közöttük „országos nagyságokat” és városi „aprószenteket” egyaránt. Sokan csak kevés időt töltöttek itt, Balassagyarmaton. Ahogyan a történelmi Buda és Pest vonzotta korábban a meggazdagodott görög kereskedőket, úgy vitte el innét a gyorsan épülő, az ország fölé emelkedő egyesített főváros, Budapest szívóhatása a fiatal tehetségeket. Csalomjai Pajor István, Majtényi Gyula, Both Antal nevét ma már városunkban is csak kevesen ismerik, pedig saját korukban a szellemi élet meghatározói voltak. Életük, munkájuk megismerése, az általuk létrehozott értékek megbecsülése, a kisvárosi lét sokszínű formáinak fenntartása közös érdekünk. ■ A vármegyeháza mellett állítottak szobrot Madách Imrének, az épület mellett, ahol a családjának < Sidló Ferenc Madách-szobra a Köztársaság téren. < A szobor avatóünnepsége 1937- szeptember 19-én. A szónok Jeszenszky Kálmán apátplébános. A A fiatal Mikszáth Kálmán. ► Mikszáth-szobor a vármegyeházánál (Herczeg Klára, 1961). A Egy megható Mikszáth novella „alakjai”: a ló, a bárányka és a nyúl. Az író gyermekének kedves játékai. 237