Tyekvicska Árpád: Írások a forradalomról - Nagy Iván Könyvek 16. (Balassagyarmat, 2006)

A BÍBOROS ÚTJA. Mindszenty József kiszabadulásának története

A bíboros útja Budapesten Amikor Mindszenty megjelent Budapesten, Nagyék kényszerhelyzetbe kerül­tek. Tildy már a felhozatalról jelentést tevő Pálinkás őrnaggyal üzent a főpap­nak, hogy a kormány kapcsolatba fog lépni vele. Nagy Imre pedig ismét beszélt Kádárral, a kommunista párt főtitkárával, akinek az volt a véleménye, hogy Mindszenty előtérbe helyeződését aligha tudják megakadályozni, de „meg kell próbálni - idézi Kádár szavait a miniszterelnök -, meg kell kísérelni valami kor­rekt álláspontra bírni". Tildy szerint a november 1-jei kabinetülés foglalkozott az üggyel. Az a hatá­rozat született, hogy Mindszentyt meg kell szólaltatni a rádióban, „azonban elő­zőleg beszélni kell vele olyan értelemben, hogy beszédében hívja fel az ország népét a békére, rendre és a munka felvételére" ­1 A kabinetdöntés értelmében került sor Tildy és Maiéter látogatására az Úri utcában, amit a főpap - fanyar humorral - emlékirataiban is említ. Állítólag az eredeti döntés értelmében Tildy és Dobi mentek volna a főpaphoz. Azonban az indulás előtt - talán a találkozó előzetes egyeztetésekor - megváltozott a kül­döttség összetétele. Államelnöki ténykedése miatt Tildy sem volt ideális figura a Mindszentyvel való kapcsolatteremtésre, ám az Elnöki Tanács elnöke vég­képp alkalmatlan lett volna bármilyen megegyezés kieszközlésére. Nagy Imre ­vallomása szerint - nem tudott a küldöttségben beállott személyi változásról. Hogy a későbbi honvédelmi miniszter kísérte el Tildyt, abban bizonyára szere­pet játszott kettejük közeli, meghitt kapcsolata: a kisgazda politikus államelnök­sége alatt Maiéter volt a testőrparancsnoka. A látogatás kétségkívül megnyugtatta Tildyt, beszámolója pedig a kabinet többi tagját is. Nagy szerint az államminiszter azzal a megjegyzéssel festette le a főpap viselkedését, hogy „úgy látszik, a börtön használt neki". 2 Ezt az optimiz­must őrizte meg Fischer József visszaemlékezése a november 2-i kabinetülésre: „Tildy ismertette Mindszentynél tett látogatását. Mindszenty magatartása tel­jesen megváltozott, mondta. Amikor annak idején köztársasági elnöki minőség­ben látogatta meg Esztergomban, rendkívül hidegen fogadta, egy szék mögött állva, a szék támláján tartva kezét, elvágva a kézfogás lehetőségét. Most szí­vélyesen elébe jött, hellyel kínálta, maga sietett az íróasztalhoz cigarettáért. Po­litikai nézetei igazodtak a realitásokhoz, a holnapi rádiónyilatkozatban nyuga­1 Periratok, 216-232. o. - Nagy Imre-per, 24. d. 1. k., 47. o. - Uo., 16. d. 19. k, 124. o. 2 Tildy kérésére - aki akkor a rádió adásait felügyelte - a prímási palotába érkezett Mol­nár Aurél, a rádió riportere, aki felvette azt a sokszor idézett és le is filmezett rövid nyilatkozatot Mindszenty tői, amit a Kossuth rádió a 20 órakor kezdődő „Reggeltől­estig" című hírműsorában közvetített. - Emlékiratok, 435-436. o. - Franka Tibor: Be­hívattak. H. és é. n. 114-116. o. - Rádióadások, 298-299. o. - Nagy Imre-per, 6. d. 20. k., 34. o. - Uo. 16. d. 19. k. 65. o. - Uo. 24. d. 1. k. 63. o. 146

Next

/
Oldalképek
Tartalom