Tyekvicska Árpád: Írások a forradalomról - Nagy Iván Könyvek 16. (Balassagyarmat, 2006)

A BÍBOROS ÚTJA. Mindszenty József kiszabadulásának története

A bíboros útja Kapfinger telefonja után Pálinkás valamilyen utasítás reményében hívni pró­bálta a HM-et, de ott állítólag nem jelentkeztek. Ekkor - a rádióban hallott tele­fonszámon - Nagy Imrét szerette volna elérni, de a Nagy-titkárságon sem vet­ték fel a kagylót. Végül a Tildy-titkársághoz kapcsolták, ahol Keresztes János „testőrparancsnok" és/vagy dr. Hámori Zoltán, Tildy titkárságának vezetője je­lentkezett. Pálinkás azt az utasítást kapta, hogy reggel személyesen kísérje fel a főpapot budai rezidenciájába, és utána Tildynél tegyen jelentést. Máig tisztázatlan, hogy végül is ki rendelte el Pálinkás számára Mindszenty Budapestre vitelét. Az őrnagy és a telefon-ügyeletes Deli József határozottan emlékeztek arra, hogy a telefonba Keresztes őrnagy néven mutatkoztak be. Ke­resztes azonban a tárgyalás során mindvégig tagadta, hogy 30-án éjjel bárkivel is beszélt volna. A Tildy-titkárságon ekkoriban három telefon működött. Ezek mellett általá­ban dr. Hámori Zoltán, a titkárság vezetője, Szűcs Sándor és Tildy László teljesí­tettek szolgálatot. Azonban nem lehet tudni, hogy éjjel adtak-e ügyeletet, vagy csak álmából ébredve jött valaki a készülékhez. A telefonra valamikor éjfél után kerülhetett sor. Hámori kihallgatása és a tárgyalás során is azt vallotta, hogy harmincadikán „vidékről telefonon hívott bennünket egy Pálinkás nevű őrnagy, aki azonos Pal­lavichini [sic!] őrgróf leszármazottjával, és közölte, hogy Mindszentyt kiszaba­dították, és kérdezik, mi történjen vele. Én beszéltem vele telefonon. Mondtam neki, hogy várjon, lementem Tildyhez, akinek ezt jelentettem. Tildy válasza az volt, hogy hozzák fel Mindszentyt Budapestre, és helyezzék el a várban lévő re­zidencián. Ezt én közöltem Pálinkással." Ugyanakkor Hámori is megemlíti, hogy a beszélgetés alatt Keresztes is jelen volt, és esetleg beszélhetett Rétsággal. A titkár szavait támasztja alá Tildy vallomása is: „Valaki jelentkezett, aki Mind­szentyt Budapestre hozta. Előzőleg már tudtam, hogy Mindszentyt Budapestre hozzák. ... Telefon-értesítés jött éjszaka. Kabinetülésen megbeszéltük a Mind­szenty-ügyet: legjobb, ha Budapestre hozzák. Azt tudtuk, hogy kiszabadították már, de nem tudják, hová hozzák. Hámori jelentette a telefont..." 1 A parancs vétele után Pálinkás intézkedett a főpap és a laktanya fegyveres biztosításáról, majd megbízta Márton János törzsőrmestert és Deák János had­nagyot a kísérőcsapat összeállításával. A csoport részben önként jelentkezőkből állott (ezek nagy része budapesti volt), részben pedig azokból, akik épp nélkü­lözhetőek voltak. 1 Uo. - Periratok, 52., 57., 116-145., 155-170., 216-232., 518., 584. o. - Nagy Imre-per, 16. d. 19. k. 139. o. Hámori Zoltán és Tildy Zoltán 1957. július 11-i szembesítési jegyző­könyve. 142

Next

/
Oldalképek
Tartalom