Tyekvicska Árpád: Írások a forradalomról - Nagy Iván Könyvek 16. (Balassagyarmat, 2006)
KIRÁLYÉRT – HAZÁÉRT. Ifj. Pallavicini György és Pálinkás (Pallavicini) Antal életrajzi vázlata
Királyért - Hazáért ben az időszakban komoly változás következett be Pallavicini életében, tevékenységének értékelésében. Neve már 1949-ben felmerült egy kémkedési ügyben. Pallavicini Antal őrnagy Az államvédelem 1949 elején több „kémgyanús személyt" is letartóztatott. Ketten is azt vallották, hogy egyik feladatuk - állítólag - az lett volna, hogy szervezzék be Pallavicini Antalt. 1 Az ügynek azonban - ismeretlen okból - egy ideig nem lett következménye. 1950 májusában az ÁVH nyomozói őrizetbe vettek számos, az ellenállásban, illetve a hadsereg háború utáni újjászervezésében vezető szerepet játszó, magas rangú tisztet, köztük Beleznay Istvánt is. Az ügy később a „tábornoki per" vagy Sólyom és társai per néven vált ismertté. A Sólyom-perhez több kisebb, katonák elleni eljárás is kapcsolódott. Ilyen volt a Kővágó József és társai elleni eljárás, melynek vádlottja volt Almásy Pál is, Pallavicini Antal régi ismerőse. Almásyt 1950. május 30-án tartóztatták le. Kihallgatása azonnal megkezdődött. A nyomozók másnapra, május 31-ére keltezték azt a kihallgatási jegyzőkönyvet, amely először említi Pallavicinit. Ebben Almásy „elismeri", hogy már az 1930-as évek óta kapcsolatban állt az angol kémszervezetekkel. Berlini katona-diplomáciai szolgálata alatt szervezték be (akárcsak a szintén Berlinben tartózkodó Hardy Kálmánt - teszi hozzá). Az Nem tudjuk, hogy valódi megbízatásról volt-e szó vagy - mint számos más esetben egy koncepciós vallomásról. 98