Tyekvicska Árpád: Írások a forradalomról - Nagy Iván Könyvek 16. (Balassagyarmat, 2006)

DOKUMENTUMOK Balassagyarmat ’56-os eseményeiről

Balassagyarmat '56-os eseményeiről idő alatt állandóan ütöttek. Innen Balassagyarmatról Salgótarjánba szállítottak tehergépkocsival. A tehergépkocsira, amely szállított Salgótarjánba, felszállni nem bírtam a sérüléseim miatt. Mind a két állkapcsom le volt esve, az egyik szemem annyira meg volt duzzadva, hogy nem láttam. Fellöktek a gépkocsira, még itt is ütni akartak, de egy karhatalmista nem engedett. A salgótarjáni megyei főkapitányságon - nem tudom megmondani, hogy hány nap múlva -, amikor vallatásra vittek, hol egy, hol kettő, hol több személy hosszabb-rövidebb ideig ütlegelt. Ez kb. 5-6 esetben fordulhatott elő. A Balassagyarmaton történt ütlegelések során nem mondtak nekem semmit, hogy miért bántanak, hanem minden ütésnél értelmetlen megjegyzéseket tettek: így pl. a nagy, magas ember azt mondta nekem, amikor megütött, hogy „Megállj, te piszok zsidó, Rákosit akartad visszahozni, piszkos, kopasz zsidó! Aktázni kell a daráló ügyében (volt egy daráló-ügyem), most mi is aktázunk! Kellene pataki menyecske?" (Soha életemben pataki asszonyt nem ismertem.) Nem tudok többre visszaemlékezni a balassagyarmati esettel kapcsolatban. A salgótarjáni ütlegelésekkel kapcsolatban először is nem az én személyemet illetően faggattak, hanem az iránt érdeklődtek, illetve azt kívánták, hogy ismerjem be, hogy tudok arról, hogy Daróczi Gusztáv az államrend ellen szervezkedett. Boné hadnagy mondotta ezt, illetve vallatott. Mondotta, hogy vádiratot készítsek magam és társaim ellen. Verés közben oktattak, és mondotta Boné hadnagy, hogy vádiratot készítsek, most nincs törvényesség, ott fogok megdögleni a kezeik között. Boné hadnagy többször ágyékon rúgott, gyomrozott az öklével és olyan hatalmas ütéseket mért rám, amilyet még nem láttam életemben. Ezt követően papírt adtak, amire írtam, ebben benne volt az is, amit ők követeltek, de az igazságból is benne volt valami. Minden vallatás vacsora után, illetve éjszaka volt. Az ütések következtében a dobhártyám berepedt, az orrom eltört, de azt hiszem, az egyik bordám szintén megrepedt vagy eltört, hosszú ideig minden lélegzetvételnél szúrt. Az első megverésem után, amit írtam, Boné hadnagy azt mondotta, hogy ez védőirat és nem vádirat. Kérdezte, újra akarok-e kapni, nem kaptam-e eleget. Azt hiszem, hogy eztán különösebb bántalmazás nem volt. Az, hogy falhoz verték a fejemet, a székbe, amin ültem, belerúgtak és hanyatt estem, ezek mindennapiak voltak. Majd Németh hadnagy vette át az ügyemet. Egy késő délutáni órában fölrendeltek kihallgatásra, amikor három személy volt jelen. Németh hadnagy és egy zömök, erős testű nyomozó - talán valami németes nevű, úgy emlékszem, Sóspigel, vagy valami ilyen nevű lehetett -, a harmadik személy egy kissé hajlott hátú volt. Ezek polgári ruhás személyek voltak. Mind a hárman ütlegeltek, hol egyszerre, hol felváltva, kézzel ütöttek, pofoztak, gyomroztak, rugdostak. A széken is és a falnál is rugdostak, felakasztással fenyegettek. Mondtam nekik, hogy rajta, ne kínozzanak! Ekkor már a számból csorgott a vér és kiabálni kezdtem. Szovjet katonák voltak kinn az udvaron, azok meghallották a kiabálásom. Ekkor gyorsan kiküldtek engem, 365