Tyekvicska Árpád: Írások a forradalomról - Nagy Iván Könyvek 16. (Balassagyarmat, 2006)

A „TERV” ÉS VÉGREHAJTÓI. Katonák a megtorlás fogaskerekei között

Katonák a megtorlás fogaskerekei között vember végén, december elején a Honvédelmi Minisztériumban tevékenykedett ellenforradalmi erők felé fordult. A kérdés a decemberi KB-ülésen is előkerült. Az első, korlátozott számú és elsősorban taktikai szempontok alapján válogató megtorlási koncepciókban már ekkor szerepeltek a hadsereg harcokban, forradalmi testületekben részt vevő tagjai. Kádár a december 3-i ülésnapon azzal vádolta meg a HM-ben „az ellenforradalommal rokonszenvező"-ket, hogy októberben megakadályozták a munkások felfegyverzését. Ez szerepelt a KB elé került határozati javaslatban is: „Meg kell mondani nyíltan, céljaik elérésében kezükre játszottak a Honvédelmi Minisztériumba és a rendőrségbe beépült elemek, akik különösen az első napokban sikerrel szabotálták el a munkások felfegyverzését..." A kitétel azonban, Kádár és Apró Antal javaslatára - és Marosán kardoskodása ellenére -, kimaradt az elfogadott határozatból.

1 Katonai vonalon a megtorlás végrehajtása jelentős részben a HM II. Osztály néven újjászerveződő katonai elhárítás feladata lett. Ennek működését november-december folyamán indította meg Selmeci György ezredes osztályvezető, aki korábban is ezen a poszton szolgált az ÁVH-nál. Selmeci, Kutika vezérőrnagy utódaként, 1953-ban került a katonai elhárítás élére, de a forradalom előtt hároméves pártiskolára volt vezényelve. Váradi Gyula szerint október 23-án ő is felvonult. Október utolsó napjaiban - mint megannyi ÁVH-s vezető és beosztott - Selmeci is Csehszlovákiába akart menekülni, de Esztergomnál letartóztatták, ahonnan Szűcs Miklós vezérkari ezredes mentette ki. Szűcs szerint Selmeci elítélte a Kutikáék által gyártott koncepciós ügyeket: „tanult a múlt hibáiból, és nem élt vissza beosztásával." A katonai elhárítás, 1950-től mint az ÁVH egyik főosztályának központja, Budapesten, az Aradi utcában volt elhelyezve, de szervezete behálózta az egész néphadsereget. A parancsnokok mellett tevékenykedő ún. „D" (defenzív) tisztek önálló jog- és hatáskörrel rendelkeztek és - bár viselték az általuk biztosított alakulat fegyvernemi jelzését is - ÁVH-s igazolványuk volt. A helyzetből adódóan számos összeütközésre került sor az alakulatok parancsnokai, tisztjei és az elhárítok között. Bár a belügyminiszter és a honvédelmi miniszter 1954-es, 001. sz. közös parancsa szerint: „A Belügyminisztérium katonai elhárítás vezetői és beosztottjai, valamint a Magyar Néphadsereg parancsnokai és politikai helyettesei között az utóbbi időben javult a viszony", mégis szükségesnek látták a jog- és hatáskörök pontos elhatárolását. A parancs szerint a katonai elhárításnak jogában állt a HM beleegyezésével és ügyészi jóváhagyással őrizetbe vételeket eszközölni és vizsgálatokat folytatni, a hadsereg legénységi és tiszthelyettesi állományának beosztottjait a katonai elhárítás veze1 MSZMP jkv., 191., 214-215., 232-233. o. - Hiányzó lapok, 181-183. o. 159