Gere József: Békében, háborúban. A balassagyarmati 23/II. gyalogzászlóalj története (1939-1945) - Nagy Iván Könyvek 15. (Balassagyarmat, 2004)
Hétköznapok és ünnepnapok
puskával a jelen lévő polgári közönségnek. Az indulók között gyakran szerepeltek a fiatal tisztek barátnői. Megyei rangú eseménynek számított a helyőrségi tiszti bál. A rendezője a hagyományokhoz híven a Balassagyarmaton állomásozó honvédzászlóalj volt. А 23/П. zászlóalj fennállása alatt négy bált rendezett: az első kettő volt a hagyományos tiszti bál, a következő kettőt az ország háborús részvétele miatt jótékonysági bálként szerényebb keretek között rendezték meg. Ezek közül az első kettőre az egykori résztvevők máig szívesen emlékeznek vissza. A rendezvény hagyományos színhelye a megyeháza sokat látott nagyterme volt. Az előkészületekbe a katonák különféle módon szinte az egész várost belevonták. A nyitótánc párosainak férfi tagjait a zászlóalj fiatal tisztjei közül választották. A hölgyek a polgári családok huszonéves lányai közül kerültek ki. A nyitótánc szereplőinek ruháit Budapestről hozatták. Szép hagyomány volt, hogy a helyőrségi tiszti bálon első bálozó lány ruháját a zászlóalj készíttette el. A táncokat hivatásos tánctanár tanította be.80 Sok tiszt erre az alkalomra új társasági ruhát varratott. Ilyenkor megnőtt Kohn Izidor egyenruhaüzletének forgalma. A Selmeczy Cukrászda mellett lévő kis boltban, a városban működő összes fegyveres testület beszerezhette az öltözködéséhez szükséges kellékeket. Ide jött az, akit előléptettek és új rozet- tát kellett felvarrni, és ide jött a négy polgárit végzett honvéd, hogy megvegye a fegyvernemének előírt színű szalagot, amelyből elkészítették a zubbonyára a karpaszományt. Itt vásárolták meg az egyenruhaszabók a náluk megrendelt ruhákhoz szükséges anyagot is. Az elkészült új társasági ruhák 50. A díszmenet gyakorlása a laktanya udvarán, 1939. nyarán 65 51. Szarvadi Farkas főhadnagy kitüntetése a laktanya udvarán. 1942. augusztus