Gere József: Békében, háborúban. A balassagyarmati 23/II. gyalogzászlóalj története (1939-1945) - Nagy Iván Könyvek 15. (Balassagyarmat, 2004)

Hétköznapok és ünnepnapok

I Egy civilek körében is közkedvelt nóta így szólt: „Százados úr, sejehaj, százados úr, ha felül a lovára, Visszatekint, sejehaj, visszatekint az elfáradt bakára. Ugye, fiúk, szép élet a katonaélet? Csak az a baj, sejehaj, csak az a baj, hogy nehéz a viselet.” A korszak legnépszerűbb katonadala is egy csárdás lett: „Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája. Vígan élem katonaéletem, semmi gondom rája. Masírozok hadnagy úr szavára, Rágondolok az én édes violámra. Horthy Miklós katonája vagyok, legszebb katonája.” Ez volt az első nóta, amit megtanítottak a bevonuló újonccal, de közismertsége folytán szinte minden sorköteles tudta már, így a kiképzőknek csak az előadás mód­ján kellett csiszolni. Minden gyalogezrednek létezett egy indulója. Ez egy korabeli „szabvány” katona­nóta volt, amelybe az ezred hadrendi számát helyettesítették be. Az induló az évek során, mivel szájról szájra terjedt, szövegében némileg változott. Ennek első és utol­só versszaka így szól: „23. gyalogezred, föl a fejekkel, Nézzünk az ellenségre zord tekintettel, Elrabolták szép hazánkat, drága kincsünket, Nem kímélték semminket. (...) A Hargita tetején magyar zászló leng, Erdélynek szent földje újra a mienk, Várjuk és hallgatjuk hadnagyunk szavát, Újra nagy lesz szent hazánk.” Az eskü után a tanulás nem ért véget. Az alapkiképzés alatt figyelték az egyes újoncok képességeit. A rátermettek közül válogatták ki azokat, akiket a három hó­napos tisztes iskolára vezényeltek. Az ezred minden egyes zászlóaljánál volt tisztesképzés. Az érettségizettek alkották a karpaszományosok rétegét, akik többsége tartalékos tiszti iskolára került. Ezt a katonai köznyelv csak „karpaszományos” vagy röviden „karpos” iskolának nevezte. A 23. gyalogezred tartalékos tiszti iskolája Losoncon működött. A hallgatókat az alapkiképzés után ide vezényelték. Három hónap múl­51

Next

/
Oldalképek
Tartalom