Gere József: Békében, háborúban. A balassagyarmati 23/II. gyalogzászlóalj története (1939-1945) - Nagy Iván Könyvek 15. (Balassagyarmat, 2004)

Epilógus

I ja halt meg. Az elsőket Kamenyec-Podolszkban temették el, majd azokon a te­lepüléseken, ahová vezényelték őket. 1944-45-ben a legtöbb fogságba esett honvédet romániai gyűjtőtáborokon keresztül Szibériába és a Kaukázusba vitték. A 23-asok egyik nagy „találkozóhelye” volt Uzmány. A városban és a környékén több fogolytábor is működött. Az itt sínylődő magyar foglyok gyakran énekeltek egy keserű hangvételű dalt:309 „Mivé lettünk, mi fényes szép vitézek, A tiszti zubbony ócska rongy, És büszke homlokunkon ég a bélyeg, És sír a szégyen és a gond, Sötét hajunk az őszi dér belepte, Szemünk fénye megfakult, S ha táborunkra rászállott az este, Szívünkre kínt szitál a múlt. Pajtás, ne sírj, reánk tekint az Isten, Az átok egyszer megszakad, A drótkerítés, kőfal, zár és minden Leomlik majd egy perc alatt. Valóra válik majd a könnyes álom, Új élet fénye néz le ránk, Öleljük újra gyermekünk és párunk, Megcsókoljuk drága jó anyánk. //: Ha a fogolyvonat megáll majd A pesti pályaudvaron, Elmúlik minden szenvedésünk, Elmúlik minden fájdalom. A szívünk zengő dalt ver újra Az ócska zubbonyunk alatt, Ha majd a pesti állomáson Megáll a bús fogolyvonat. ://” A fogolyvonatok sorra hazatértek, s a 23-asokra újabb megpróbáltatások vár­tak. Eszenyi László találóan „trianoni nemzedék”-nek nevezte el korosztályát. Ők, az 1910-es évek végén, 1920-as évek elején születettek voltak hivatottak ar­ra, hogy érvényt szerezzenek a méltánytalan békéből fakadó revíziós törekvések­nek. Hogy mindez másképp történt, arról elsősorban nem ők tehetnek. Életük a 231

Next

/
Oldalképek
Tartalom