Gere József: Békében, háborúban. A balassagyarmati 23/II. gyalogzászlóalj története (1939-1945) - Nagy Iván Könyvek 15. (Balassagyarmat, 2004)

Epilógus

I

ja halt meg. Az elsőket Kamenyec-Podolszkban temették el, majd azokon a településeken, ahová vezényelték őket. 1944-45-ben a legtöbb fogságba esett honvédet romániai gyűjtőtáborokon keresztül Szibériába és a Kaukázusba vitték. A 23-asok egyik nagy „találkozóhelye” volt Uzmány. A városban és a környékén több fogolytábor is működött. Az itt sínylődő magyar foglyok gyakran énekeltek egy keserű hangvételű dalt:309

„Mivé lettünk, mi fényes szép vitézek,

A tiszti zubbony ócska rongy,

És büszke homlokunkon ég a bélyeg,

És sír a szégyen és a gond,

Sötét hajunk az őszi dér belepte,

Szemünk fénye megfakult,

S ha táborunkra rászállott az este,

Szívünkre kínt szitál a múlt.

Pajtás, ne sírj, reánk tekint az Isten,

Az átok egyszer megszakad,

A drótkerítés, kőfal, zár és minden Leomlik majd egy perc alatt.

Valóra válik majd a könnyes álom,

Új élet fénye néz le ránk,

Öleljük újra gyermekünk és párunk,

Megcsókoljuk drága jó anyánk.

//: Ha a fogolyvonat megáll majd A pesti pályaudvaron,

Elmúlik minden szenvedésünk,

Elmúlik minden fájdalom.

A szívünk zengő dalt ver újra Az ócska zubbonyunk alatt,

Ha majd a pesti állomáson Megáll a bús fogolyvonat. ://”

A fogolyvonatok sorra hazatértek, s a 23-asokra újabb megpróbáltatások vártak. Eszenyi László találóan „trianoni nemzedék”-nek nevezte el korosztályát. Ők, az 1910-es évek végén, 1920-as évek elején születettek voltak hivatottak arra, hogy érvényt szerezzenek a méltánytalan békéből fakadó revíziós törekvéseknek. Hogy mindez másképp történt, arról elsősorban nem ők tehetnek. Életük a

231