Gere József: Békében, háborúban. A balassagyarmati 23/II. gyalogzászlóalj története (1939-1945) - Nagy Iván Könyvek 15. (Balassagyarmat, 2004)

Harcok a Kárpátok előterében, Erdélyben és Magyarországon

I

rancsnokának, Tömöry Jenő vezérőrnagynak az emlékirata. Ebben a hadosztály személyi és anyagi veszteségét az 1. magyar hadseregből történő kivonásig kb. 40 %-osra tette. ’’'A menetszázad 1944. augusztus 27-én, vasárnap késő este indult el a harctérre. A légoltalmi rendelet értelmében a vasútállomáson teljes sötétség volt. A szerelvény a 2. vágányon állt, egy В és 5-6 G kocsi alkotta. A menetszázad a szerelvény előtt Petrányi Ferenc százados pótzászlóalj-parancsnokkal az élen sorakozott fel. Velük szemben a peron alatt álltak a búcsúztatásukra megjelent tisztviselők, élükön dr. Korbáss Ferenc városi tanácsossal, Ballay Győző nyugállományú ezredes, vármegyei vitézi székkapitány, Kovács Rezső nyugállományú alezredes, a 23/II. zászlóalj volt parancsnoka, Debreczeny Márton járási főszolgabíró, dr. Csiszér János főispáni titkár, táblafőszolgabíró és a különféle hivatalok képviselői, a zászlóaljnál itthon maradó bajtársak. A késői időpont ellenére sok hozzátartozó is jelen volt a búcsúztatáson. Csupán egyetlen csökkentett fényerejű lámpa világított a peron közepén a Balassagyarmat állomásnév tábla alatt. Dr. Korbáss Ferenc ez alatt mondta el a következő búcsúztató beszédét: „Balassagyarmat város képviselő-tes- tülete és egész közönsége nevében köszöntelek benneteket. Balassagyarmat mint édesanya féltő anyai szívvel, de fiaira büszkén küld ki benneteket, mert veszélyben a haza. A haza most benneteket hív, és ha még egyszer hívni fog, követnek a többiek és ha kell, mindannyian elmegyünk. (...) Könnyű volna lebecsülni az ellenséget, s azt mondani, hogy veszély nincsen. De ezer éves történelmünk folytán sokszor volt hazánk hasonló veszélyben, s mindannyiszor megoltalmazta fiainak acélos karja. (...) Balassagyarmat város féltő gonddal küld el nemsokára sziréna búgása mellett, de visszavár és kéri az irgalmas Jó Istent, hogy harangzúgás mellett, virágesőben, győzelmet hirdető zászlók alatt fogadhasson benneteket!” A városi tanácsos búcsúztató szavaira Petrányi Ferenc százados válaszolt:

.....Megnyugvással hallgattuk az anyaváros, Balassagyarmat üdvözlő szavait. Mint katona, sokat nem beszélek, de a legénység nevében is hálásan köszönöm a hátramaradottak kilátásba helyezett támogatását. Ezzel szemben megnyugtatok mindenkit, hogy az elvonuló legénység hangulata jó, harcos szelleme kitűnő. Tudatában vannak a helyzet komolyságának. Csak annyit ígérhetek, hogy vagy diadalmasan visszajövünk, vagy egytől egyig ottmaradunk.”260

A beszéd végén dr. Korbáss Ferenc a parancsnokot „mindegyik katona nevében melegen megölelte”, majd a legénység vezényszavakra elfoglalta helyét a vasúti kocsikban. Hamarosan megjelent a forgalmi szolgálattevő és a vonatot elmenesztette. A mozdony szikraesőt szórva elindult Aszód felé. Az utolsó kocsin a vonat végét jelző vörös lámpák fénye még sokáig parázslott a sötétben, majd azok is kihunytak a messzeségben.

A menetszázad század összeállításánál az 1943-ban bevonult és még eddig fel nem használt sorállományt vették elsősorban figyelembe, de sok tartalékost is be193