Gere József: Békében, háborúban. A balassagyarmati 23/II. gyalogzászlóalj története (1939-1945) - Nagy Iván Könyvek 15. (Balassagyarmat, 2004)

Don menti hadszíntereken

Don menti hadszíntereken

lók a halottakhoz, pihenjenek békességben, álmodjátok a hősi álmot és ne aggódjatok, a nemzet lesz apja árváitoknak, a nemzet lesz oltalmazója, vigasztalója hitveseiteknek, hozzátartozóitoknak, és emléketek felett a nemzet hűséges kegyelettel mindenkor virrasztani és őrködni fog! Most pedig mi is kegyeletünk jeléül hajtsuk meg fejünket és mondjunk el magunkban csendben egy Mi- atyánkot. (Csend.)

Magyar katonák! Kedves Magyar Testvéreim! Mi nem harcolunk hatalmi érdekekért, mi nem vágyakozunk mások hazájára, mi nem kívánjuk mások földjét, mi üzleti érdekekért sem harcolunk. Mi azért harcolunk, hogy szabadon imádhassuk az Istent, mi azért harcolunk, hogy a szabad magyar szabadon élhessen az ősi magyar földön, mi azért harcolunk, hogy a krisztusi szeretet legyen az úr a lelkekben, nem pedig a bosszú és a gyűlölet, mi azért harcolunk, hogy meglegyen a mindennapi kenyerünk, hogy egy sokat szenvedett szegény nép dalolva dolgozhasson, mi azért harcolunk, hogy temetőinkben csendben békében pihenhessünk, és mi azért harcolunk, hogy a Kárpátok övezte szép hazánk ezer év jogán a mienk legyen. (...) Ezt a háborút végig fogjuk harcolni tisztességgel és becsülettel, mert a magyar nemzet nem ismer hűtlenséget, nem ismer árulást, és végig fogjuk harcolni a végső győzelemig, mert a háború reánk nézve a lenni vagy nem lenni kérdése. (...) De azért legyünk tudatában, azzal, hogy bármily hatalmasak is szövetségeseink, saját magunkat (...) kell megvédenünk és legyünk tisztában azzal, hogy saját sorsunkért elsősorban saját magunk vagyunk felelősek. (...) Mert amely nemzet nem tudja megbecsülni az ő hőseit és nem tud erőt meríteni az ő hősi halottainak emlékéből, az a nemzet elveszett, az a nemzet meg sem érdemli a jövendőt. (...)

Mi a hősök és vértanúk nemzete vagyunk, akik mindig a haza és békesség nemzete is vagyunk. (...) És most, amikor mint a vármegye főispánja erősen megszorítom a kezeteket és meghajtom előttetek az elismerés lobogóját, magyar katonák, arra kérem a Jóistent, hogy áldja meg édes magyar Hazánkat, áldja meg sokat szenvedett magyar nemzetünket, és áldjon, védjen és oltalmazzon benneteket, magyar honvédek, magyar katonák!”

A főispán beszédét sokszor tapsok szakították meg, majd a végén a közönség a kor szokásai szerint viharos éljenzésbe kezdett. A főispán köszöntője után dr. Korbáss Ferenc városi tanácsos lépett a mikrofonhoz. A város közönsége nevében üdvözölte a honvédeket, kiemelve, hogy a harcok idején a hozzátartozóik gondoskodásban részesültek, majd bejelentette, hogy a vármegyeháza dísztermében a város közönségének vendégei lesznek.

A városi tanácsost követően vitéz Ballay Győző alezredes vitézi székkapitány fejezte ki elismerését a hős helytállásért, majd Kovács Rezső alezredes pótzászlóalj- parancsnok üdvözölte a visszatérteket.

168