Gere József: Békében, háborúban. A balassagyarmati 23/II. gyalogzászlóalj története (1939-1945) - Nagy Iván Könyvek 15. (Balassagyarmat, 2004)
Don menti hadszíntereken
Don menti hadszíntereken ságba kellett engedni a harckocsit, majd rálőve visszahúzódani. Természetesen mi csak a célzást-visszahúzódást gyakoroltuk. Ekkor következett a fénypont. A harckocsizok direkt úgy jöttek, hogy lánctalpuk közé fogtak egy-egy lövészkutat. Föléje érve jobbra-balra megmozgatták a kocsit, amitől a delikvens nyakába több kiló föld behullott, másrészt a rohamsisakján a lánctalp iszonyatosan csikorgott. Ezt többször megismételtük. A nyitott búvónyílással közeledő harckocsi vezetőjének kaján vigyorgásaiból már előre számítani lehetett a fej fölötti áthaladás milyenségére.” A tavasz folyamán egy régi ismerős került a zászlóaljhoz. Honti István törzsőrmestert még a 101. önálló páncéltörő-ágyússzázadtól ismerték. A gyorshadtest kötelékében páncéltörő-ágyússzakasz parancsnokként részt vett a Szovjetunió elleni 1941. évi hadjáratban. Súlyosan megsebesült, majd hosszas kórházi kezelése és az azt követő egészségügyi szabadság után 75 %-os rokkantnak minősítették, s így harctéri szolgálatra alkalmatlanná vált. Ekkor ő volt Balassagyarmat leghíresebb katonája. A fronton véghezvitt tetteiről az újságok is írtak. Mindezt alátámasztották kitüntetései: I. osztályú Tűzkereszt, Magyar Bronz Vitézségi Erem, melyet kétszer kapott meg és a legértékesebb: a Magyar Arany Vitézségi Érem. Honi szolgálatra vezényelték, ezért Balassagyarmatra a 23/11. zászlóaljhoz kérte magát. A pótkeret-parancsnokságon adminisztrátor beosztást kapott. Március végén, április elején tömegével kézbesítettek ki vöröskeresztes hősi halotti értesítéseket. Nagy vonalakban a közvélemény is tudomást szerzett a szörnyű veszteségről. Balassagyarmaton erre úgy reagáltak, hogy ismét pénzadományokat gyűjtöttek. Ezúttal a városházán „egy hölgyekből álló bizottság veszi át az adományokat" — hangzik a felhívás a Nógrádi Hírlap 1943. április 10-i számában. Ugyanitt valamiféle jól értesült forrás alapján közlik a város közönségével, hogy április 17-től várható a katonák hazatérése a frontról. A pontos érkezési időt majd kidobolják. Valójában erre még közel két hónapot kellett várni az itthoniaknak. 1943. április 7-én született meg a végső döntés a 2. magyar hadsereg maradványainak hazaszállításáról. A hadi helyzet miatt Kijevtől nyugatra jelölték ki az újjászervezési területet. A csapatokat április 24. és május 30. között szállították haza.216 A 23/II. zászlóalj maradványai Ovrucsban rakodtak be. A pontos időpontot Csesztven János imakönyvéből tudjuk. Abba a következő bejegyzést tette: „Orosz harctérre kijöttem 1942. július 6. Hazaindultam 1943. május 15.” A szerelvény két nap múlva átlépte a határt. A továbbiakra Frecska József emlékszik vissza: „Befutottunk Miskolcra. Legnagyobb megdöbbenésünkre a vonatunk két oldalán szuronyos katonák álltak. Leszállítottak minket, és a tüzérlaktanyába kísértek. Itt voltunk két hétig. Azt mondták, hogy egészségügyi vesztegzár alá vesznek, hogy nem hoztunk-e valamilyen járványt magunkkal. Igazából senki sem vizsgált minket. Mélyen bent162
