Gere József: Békében, háborúban. A balassagyarmati 23/II. gyalogzászlóalj története (1939-1945) - Nagy Iván Könyvek 15. (Balassagyarmat, 2004)

Don menti hadszíntereken

pai honvédnek: »Ferkó, húzódjunk a sor közepe felé és onnan olajra léphetünk«. A sor elején és végén 4-5 katona kísért minket. Mondtam neki: »Nézd, géppisztollyal kétszáz méterre ők sem tudnak pontosan lőni, főleg nem ilyen mostoha időben«. О nem akart kötélnek állni. Az elöl menő oroszok már a domb tetején voltak. Ok onnan már nem is nagyon láthattak, meg nem is figyeltek hátrafelé. Még egyszer szóltam a Pápainak. »Ferkó, ha engem szökés közben lelőnének, és neked a fogságból sikerül hazakerülni, mondjad meg otthon, hogy szökés közben lőttek le, nem mentem gyáván a fogságba.« Ezzel már ki is vágódtam a sorból és futásnak eredtem a nagy hóban. Abban biztos voltam, hogy az oroszok nem érnek utol, mert hosszú köpenyük és nemezcsizmájuk volt. Ebben nehezen mozogtak. Már kétszáz-kétszázötven méterre lehettem, amikor az első géppisztolysorozatot hallottam. Hátra néztem. Láttam, hogy a Pápai vagy száz méterre utánam lohol és több irányban is menekülnek az emberek. Nem tudom, hogy hány főt kísértek az oroszok tovább. Később több csoportba verődve láttunk magyarokat és németeket, akik utánunk jöttek. Ismét összeverődtünk vagy százan, vegyesen magyarok és németek. Egész éjjel meneteltünk a településeket elkerülve. Másnap délelőtt egy magányos repülőgép közeledett a csoport felé. Lett is riadalom közöttünk. Többször áthúzott felettünk és füstcsíkot húzott mindig egy irányba. A németek mondták, hogy ez a jelzés. A füstcsík irányába kell tartanunk, hogy elérjük a visszavonulási útvonalat, amire másnap ez alapján ráléptünk.”210 A Deák Gyula hadnagy által vezetett csoport — követve а III. hadtest alakulatait — január 29-én elérte Vjasznovatovka községet, majd Novaja Olsankán át igyekeztek kijutni az ellenséges gyűrűből. Krutaja Gora, Sukovkinó, Babanyinó útvonalon, harcolva, s többször is kitörve a körülzárásból, a németek által nyitott kapun keresztül február 3-án elérték Sztarij Oszkolt. Az északnyugati, nyugati, majd délnyugati irányú kényszerű kitérő közel 200 km volt. Innen Tyim felé vették az irányt és február 10-én elérték Obojant. A további út során a magyar alakulatokat ellenséges támadás már nem érte. így jutottak el Szudzsán át Szumiig, majd február 21-én Markovci községbe, ahol a 14. és a 23. gyalogezred gyülekezési helyét jelölték ki a Dontól közel 500 km-re.

Hárs László százados 300 fős harccsoportjával más úton jutott hátra. A 7. könnyűhadosztály részeinek visszavonulási útvonalát követték, és már január

19-én Sztarij Oszkolban voltak. Csak később csatlakoztak a 23. gyalogezred zöméhez. A 20. könnyűhadosztály parancsnoka, Vasváry Frigyes ezredes is egy csoportot vezetett a visszavonulás során. Krasztornojénál harckocsitámadás érte őket, és súlyos veszteségek árán tudtak csak tovább vonulni. Február 10-én érték el Szumit. A 14. és 23. gyalogezredek gyülekező katonáiból kezdetben egy gyűjtőzászlóaljat állítottak fel. Ennek vezetésével Hárs László századost bízták meg.

137