Gere József: Békében, háborúban. A balassagyarmati 23/II. gyalogzászlóalj története (1939-1945) - Nagy Iván Könyvek 15. (Balassagyarmat, 2004)
Don menti hadszíntereken
Don menti hadszíntereken pontokra, így a feljegyzett értékek alapján pillanatok alatt át tudták helyezni a tüzelést. Amikor a tüzérosztályhoz megérkezett Hárs százados tűzkérelme, a parancsnok rutinosan a térképre tekintett, s a következő beszélgetés folytatódott le köztük: - De, százados úr, jól meggondolta? Ezen a területen van az ön harcálláspontja is! — Nem tehetek róla, a bunkerem előtt vannak az oroszok! — volt a válasz.” A tűztámogatás némiképp enyhített a zászlóaljra nehezedő nyomáson, de 10 óra 55 perckor a zászlóalj a következőt jelentette: „Ahol orosz van, a saját állást lövetjük. Az ellenség vesztesége óriási arányban nő, de lassan a zászlóalj ereje is felmorzsolódik.” A 23/5. századnak a német 429- gránátosezred csatlakozó szakaszán továbbra is özönlött az ellenség. Az 5. század elkeseredetten kézitusák- ba kényszerülve harcolt. 11 óra 22 perckor a balassagyarmatiak jelentették, hogy két zászlóaljnyi ellenség már az árkaikban van. Ellentámadást nem tudnak végrehajtani. Ezt tetézte, hogy hat harckocsi támogatásával egy újabb zászlóalj támadása bontakozott ki, de а 23/П. zászlóalj még mindig védekezett. 12 óra 20 perckor elrendelték a zászlóaljnak, hogy a harcárkokban is reteszeljen, de a túlerővel szemben ez már kevésnek bizonyult. „Állásomat göngyölítik, erőm kevés, veszteségem nagy”198 - jelentette Hárs százados 12 óra 30 perckor rádión az ezredparancsnoknak, aki ezt követően a hadosztályparancsnokságtól engedélyt kért, hogy a maradék kis erőivel a második vonalat tarthassa. Feimer István tartalékos zászlós zászlóaljsegédtiszt a zászlóaljparancsnoki harc- állásponton tartózkodott ebben az időben. Hárs László százados valahol a vonalban a küzdőknél járt, amikor Feimer tartalékos zászlós a még mindig működő távbeszélő vonalon jelentést tett Lászay János ezredes ezredparancsnoknak a zászlóaljnál kialakult súlyos helyzetről. Feimer István a továbbiakra a következőképpen emlékszik vissza: „A helyzetközlésem után Lászay ezredes rövid mérlegelés után utasított, hogy közöljem a parancsát mindenkivel, miszerint a zászlóalj vonuljon vissza a reteszállásba. Éppen befejeztem a beszélgetést, még a kagylót sem volt időm visszaakasztani a helyére, amikor a szomszédos zászlóaljparancsnoki bunker ajtóját feltépte valaki, bevágott egy kézigránátot, majd bekiáltott: Hőre ruki! A zászlóaljparancsnoki bunkert egy rövid földalatti folyosó kötötte össze az én segédtiszti bunkeremmel, de az enyémnek is volt kijárata a szabadba. Felpattantam a helyemről, s kiszaladtam a szabadba, miközben egy kézigránátot én is behajítottam a helyiségbe. Azt hallottam, hogy robban, de a hatását már nem volt időm megfigyelni. A bunkerem előtt két másfél hektós rumos hordó állt. Talán ekkor kaptunk volna először rumot. Átvetődtem a hordók felett, s ebben követett az ajtó előtt várakozó tiszti legényem is. Rajtam nem volt semmi, de az ő hátán volt a hátizsákja. Ez akadályozta az ugrásban, ezért a hordók tetején felakadt. Én a hordók mögött feküdve húztam lefelé őt, miközben állandóan lőttek 146
