Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)
SZEMIGYESZJATSZKOJE
„szerencsésnek", akik lábfagyásos betegségükkel kerültek hátra! Hála a Teremtőnek, a század csekélynek mondható veszteségéért. Reméltük, utunkban velünk lesz továbbra is! Elérkezett az idő, a falu összes védőegysége induláshoz gyülekezett a kijelölt házak mögött. Mindegyik elhagyott védőkörletben egy golyószórós leplező rajt hagytunk vissza, megfelelő harci zaj keltésére, az ellenség megtévesztésére. A megtévesztő műveletüket addig kellett folytatniuk, míg a 23 órakor útnak induló Czár főhadnagy parancsnoksága alatti utóvéd fel nem veszi őket. A megállapodás szerint a német sízászlóalj csak hajnali 5 órakor hagyja el állásait és távozik a községből. A gyülekezőhelyre sorra érkeztek a szakaszparancsnokok vezetésével az egységek. A magukkal hozott fegyvereket, lőszert, amennyire a helyzet lehetővé tette, ellenőriztem. Visszakaptuk a községbe jövetelünk alkalmával leadott élelmiszert és lőszert szállító szánjainkat, valamint a sítalpra szerelt mozgókonyhánkat is. Mindezeket a II. és III. szakasz közé soroltattam be. Indulásunk egyre késett, türelmetlenkedtünk valamennyien a hideg, sötét éjszakában. Végre a besorolásunk engedélye megérkezett. Az oszlopban az elővéd szerepét a híradózászlóalj 3. százada képezte, ezt követte a 2. századuk, majd a zászlóalj törzse. Mi a menetoszlop első harmadába kerülve kezdtük meg a menetünket. Tőlünk nem messze soroltak be a magunkkal hozott sebesültjeink is. Az elővéd 22 óra körül hagyta el a község szélső házait északnyugati irányba - legalábbis a térképem szerint -, megcélozva Misdrijanka kolhoz pár házát, ahol tudomásunk szerint Hermándy százados támaszpontja még létezett. Menetünk alatt a legnagyobb fegyelem, a megkívánt legteljesebb csend uralkodott, ami a sikeres kijutásunk egyik alapfeltétele volt. Pedig a hideggel párosult szélfuvásban helyenként térdig érő havat kellett taposni. Sokszor az emelkedőknél, vagy le91