Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)
ITTHON
nak majdnem fiuk lehettem volna - nagy igyekezettel, tele jóindulattal próbálkoztak eleget tenni a rájuk szabott követelményeknek. Többeket közülük már megtört az élet mostoha sora. Kiképzésük értelmét nem láttam. Talán ágyútölteléknek szánták őket? Időnként belátogattam a laktanyában székelő ún. Visszamaradó különítményhez (VMK), ahol az elvonultak személyi nyilvántartását végezték. Minden alkalommal kíváncsian érdeklődtem a távolból érkező hírekről. Eleinte csupán szórványos veszteségekről értesülhettem. Később megdöbbentett az ott látott első, majd még jobban a második urivi hídfő elleni támadás veszteséglistája. Nem hittem a szememnek, amikor a sok-sok eltűnt, sebesült, hősi halált halt bajtársam nevét láttam. Közülük nem egyet személyesen is ismertem, nagyra becsültem. A listán találtam, legnagyobb megdöbbenésemre, eltűntként nyilvántartva, a kétgyermekes Füles Jóska volt barátomat és parancsnokomat. Rettenetes, iszonyatos érzés volt! A zászlóalj átlagos vesztesége az augusztusi támadás folyamán 57-65 fő körüli volt, míg a szeptemberi támadás 95-100 körüli, név szerinti veszteséglistáját tarthattam a kezemben. Még itthon tartózkodtam, amikor a volt ezredparancsnokom, későbbi hadosztályparancsnok, Nagy Géza ezredes tragikus haláláról értesültem. Ezeket ismerve és tudva készülhettem gondolatban nem éppen rózsás jövőmre. De még álmomban sem mertem gondolni arra, hogy nem egészen egy év elteltével magam is a zászlóalj megmaradt 75 emberével együtt - megtörve, elkeseredve, siratva az elesetteket, az eltűnteket, a fogságba esetteket - térek haza Balassagyarmatra! Október első napjaiban utasítás érkezett egy 200 főt számláló menetszázad felállítására. Ez az eddigi harci eseményeket, illetve a szokatlanul súlyos veszteségeket ismerve, várható is volt. A menetszázad parancsnokának kijelölésénél bi8