Deák Gyula: Ahogyan én láttam. Visszaemlékezés a doni harcokra - Nagy Iván Könyvek 14. (Balassagyarmat, 2004)

SZEMIGYESZJATSZKOJE

idejében felismerték az oroszok célját. így mód adódott a legjobbnak vélt ellenintézkedés megtételére. Többek között a páncéltörő ágyúk összevonási helyének meghatározására, a szükséges zárótüzek gyors megszervezésére. Az eredmény nem maradt el: a meg-megtorpanó támadást sikerült megállítani. A védők rövid időn belül a hat harckocsiból hármat, az általunk látott térségben pedig a 12-ből négyet lőttek ki. Amint a harckocsik megkezdték a lassú visszahúzódásukat, az őket követő gyalogság is beszüntette támadását. Ezek után tüzéreink kedvük szerint „vadászhattak" a visszahúzódó gyalogsági célpontokra. A fél napig tartó igen kemény harc a védőknél is súlyos áldozatokat követelt. A jutalom a zavartalan, megérdemelt, csendes délután volt Kocsatovka hős védőinek. A támadás megindulásakor nálunk, Istennek hála, még aránylag nyugalom és csend honolt. Azonban nem sokáig. Kissé megkésve ugyan, de Szemigyeszjatszkoje is kivette részét a védelmi harcokból. Egy ellenséges megerősített zászlóalj kezdte rohamozni a falu délkeleti részét, valószínűleg azzal a feladattal, hogy a fő támadási erő felé biztosítson, illetve kösse le a mi figyelmünket. Persze a támadók nem jutottak, nem is juthattak még a támaszpontjaink közelébe sem. Arcból a mi védőink, nyugat felől Szkupolj német tüzérsége, kelet felől a mindig segítőkész kocsatovkai tüzérek tűzcsapásai megállították, s visszavonulásra kényszerítették a támadókat. A sorsom csodálatosképpen - nem először - áldott meg kivételes szerencsével, gondoskodásával, mint ahogyan a mostani alkalommal is tette. Mi történhetett volna velünk, ha történetesen a sors nem Szemigyeszjatszkojéba vezérel bennünket? Bár a századnál is feszült volt a légkör és állandó veszélyben álltunk, de közel sem annyira, mintha ott harcolnánk! Tudtuk azt, hogy a mi községünk, de főként Kocsatovka, stratégiailag az oroszok útjában áll, szerették volna 84